Búcsú egy kedves istentestvértől

feb 07

Yamuna devi dasi, aki Srila Prabhupáda úttörőinek első hullámában csatlakozott, és ebben a különleges időszakban abban segítette, hogy az egész világ körül elterjessze az egyetemes Hare Krisna mozgalmat, most elhagyta a testét.

New Yorkban kezdte a Második Sugárúton, ahol Srila Prabhupáddal először a testvére a későbbi Mukunda Szvámival kötött házasságakor találkozott. Yamuna kulcsszerepet játszott az ISKCON kényes születésekor és zsenge korában, majd éltető erőt adott az első kritikus napokban San Franciscoban, Londonban és Indiában. Az egész világon minden ISKCON templomban az ő hangját hallani a murtik üdvözlésekor, ahogy transzcendentális hangján megszólal: govindam adi-purusam tam aham bhajami.

El kell ismernem, ő volt az egyik azon igen kevés hölgyek közül, aki miatt el tudtam pirulni. 13 évvel idősebb bhaktaként hidegvérrel hatolt át hivatalos szvámi álcám alá:

- Gyerünk, hadd lássam azt a gyönyörű mosolyt!

Veterán, sokat tapasztalt női megérzésének segítségével azonnal felismerte a nyomokat, ami egy férfin a nő hagyott, aki nagyon szerette a gyermekét.

Yamuna két nappal ezelőtt, éjjel hagyta el betegségben kimerült testét, kezében a japa zsákja. Tudom, miközben elhagyta a testét, arra vágyott, hogy újra csatlakozhasson Srila Prabhupádához Krisna szolgálatának örök kedvteléseiben. Bárcsak mind elérnénk ezt a célt.


Dévamrita Szvámi, 2011. december 22., 4:21

 

Tovább

Találj magadra az igazi kirtanban

feb 07

Ki vagyok én? Remélem, nem bánjátok, néha szeretem a mély vizet. A kérdésem: A kirtan tényleg haza tud vinni minket, egészen Krisna közelébe? Mi történik, ha a kirtan után már ebben az életben megtisztul a szív az összes kosztol, ami az elmúlt életek során felgyülemlett?

Lelki nagyatyám és tanítómesterem, param-guru Srila Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakur eltávozási napjának ünnepén, aki az ISKCON alapító ácárya, Srila Prabhupáda előde, Srila Bhaktisiddhanta versén elmélkedtem, melynek címe Dusta-Mana.

Kiszemelte az álbhaktákat, akik otthagyják a nyilvános kirtant, hogy magányukba burkolózva világi imádatot arathassanak le, magukat igen fejlettnek állítva be. Noha a verset nyolc évtizeddel ezelőtt vetették papírra, ma is aktuális. Tetszelgő sztárbhaktákból ma is akad bőven mind Indiában, mind nyugaton.

„Te gonosz elme! Mit gondolsz, miféle vaisnava vagy? Amikor magamutogatón az Úr Hari szent nevét énekled egy elhagyatott helyen, csak azért teszed, hogy hamis világi hírnevet szerezz magadnak, s az egész csak merő képmutatás!”

Srila Bhaktisiddhanta a továbbiakban elmagyarázza, hogy Krisna nevei éneklésének a dicsősége és a kirtan nem arra szolgál, hogy az elismerés és hírnév anyagi tüzét tápláljuk. Az ilyenfajta törekvések az éneklőt a disznó ürülékével fedik be. A megfelelő motiváció és annak kifejezése: „Prédikálj, hogy életet adhass a világiak mozgó holttestének.”

Aztán a leghangsúlyosabb rész, melyet a vers 19. azaz utolsó versszakában találunk, tisztán megvilágítja az ösvényt, melyhez az emelkedett éneklés vezet.

„ Rádhának és az Ő szeretett Krisnájának eme alázatos szolgája mindig a kírtanát várja, s mindenkit arra kér, hogy énekelje hangosan az Úr Hari neveit. A közös éneklés transzcendentális hatalma automatikusan felébreszti az Úrra és az Ő isteni kedvteléseire való emlékezést, méghozzá az ember örök lelki formájára jellemző módon. Csak ekkor válik az is lehetségessé, hogy az ember egy magányos helyre vonuljon, és az Urak bensőséges szolgálatát végezze.”

Srila Bhaktisiddhanta eme legragyogóbb ékköve a Bhagavatam egyik gyönyörű versére emlékeztet (2.8.5):

„Az Úr Krisna — a Legfelsőbb Lélek — hanginkarnációja [azaz a Srímad-Bhágavatam] behatol az önmegvalósított bhakta szívébe, helyet foglal szeretetteljes kapcsolatuk lótuszvirágán, s így lemossa az anyagi társulás porát, a kéjt, a dühöt és a vágyakozást. Hatása olyan, mint amikor az őszi eső a sáros vízzel teli tócsákra hullik.”

A magyarázatban Srila Prabhupada felfedi, hogy a fejlett szinten hogyan működik, ha valaki Krisnáról hall vagy énekel:

„Ha az ember őszintén törekszik arra, hogy hallja a Srímad-Bhágavatamot, akkor felismeri eredeti kapcsolatát az Úrral a szolgálat, a barátság, a szülői szeretet vagy a hitvesi szerelem transzcendentális kapcsolatában, s ezzel az önmegvalósítással az ember egyszerre elnyeri az Úr transzcendentális szerető szolgálatát. A tiszta bhakták — Nárada és mások — nemcsak mind önmegvalósított lelkek voltak, de a lelki ösztönzésre hallgatva természetesen prédikáltak is, számtalan szerencsétlen lelket felszabadítva, akik az anyagi kötőerők hálójába kerültek. Ilyen hatalmassá váltak csak azért, mert őszintén követték a Bhágavatam elveit, amelyek a szentírások rendszeres hallgatását és az imádatot írják elő. Az ilyen tettek hatására a szívben lakozó Úr személyesen távolítja el a szívben összegyűlt anyagi kéjt és társait.”

Szóval ne aggódjatok, ne bosszankodjatok, mi dereng előttetek, bármilyen távolinak is tűnjék. A Szent Név éneklése és a Bhágavatam forgatása, megspékelve a könyv osztásával minden bizonnyal célhoz visz minket Krisnával való eredeti kapcsolatunk útján.


Dévamrita Szvámi, 2011. december 16., 4:26

 

Tovább

A legnagyobb szépség csap le rám az éjszaka közepén

feb 07

Pár nappal ezelőtt alvás közben ahogy az elme Krisnával kapcsolatos gondolatokat keresett, majd hirtelen az alább szavak jelentek meg a tudatom képernyőjén: „A léleknek csak az Úr Caitanya és a bhaktái hiányozhatnak.” Bár aludtam, azonnal felismertem bennük Prabhupáda szavait a Caitanya-caritámritából.

Elismerem, hogy befejezvén föld körüli utamat, amikor végre leszálltam Új Zélandban a durva és finom fizikai testem olyan volt, mint egy kivert kutya.

Milyen édes érzés volt transzcendentális orvosi receptet kapni, hogy felvidítson! 1974-ben 23 évesen, egy éves bhaktaként az alábbi szavakon elmélkedtem, hogy lelki táplálékhoz juthassak. Egy megkapóan gyönyörű vers magyarázatából származnak:

„Ó, kegyes Úr Caitanyám, bárcsak transzcendentális tetteid nektári Gangesz-vize sivataghoz hasonlatos nyelvem felszínén folyhatna! Ezt a vizet az éneklésnek, a táncnak és Krisna szent nevei hangos vibrálásának lótuszvirágai, a tiszta bhakták örömének hajlékai varázsolják széppé. Hattyúkhoz, kacsákhoz és méhekhez hasonlítják ezeket a bhaktákat, akiknek fülét megörvendezteti a folyó áramlásának dallamos hangja.”

(Caitanya-caritámritka, Adi-líla, 2.2)

A 70-es évek elején épp befejeztem az egyetemet, az USA-ban társadalmi felbolydulás zajlott, amikor is a legtöbb hallgató valamiféle aktivista volt. Belefáradtam az anyagi megoldásokba, hiszen tudtam, hogy sosem fognak működni, és hiteles tudásra vágytam, ami végre változásokat hoz. Ekkor léptem be a bhakti-akadémiába. Ennek a versnek a magyarázata volt állandó meditációm tárgya. Kemény szavakkal foglalta össze az anyagi tudás mezőin tett kalandozásaimat, melyet az emberi társadalomban hasztalan próbálunk alkalmazni:

 

„Nyelvünk örökké azzal van elfoglalva, hogy haszontalan hangokat hallasson, amelyek nem segítenek bennünket a transzcendentális béke megvalósításában. A nyelvet sivataghoz hasonlítják, mert a sivatag folytonosan friss vizet igényel ahhoz, hogy földje termékennyé és gyümölcsözővé váljon. A víz az az elem, amelyre a legnagyobb szükség van a sivatagban. Az átmeneti élvezet, melyet a művészet, a kultúra, a politika, a szociológia, a száraz filozófia, a költészet stb. anyagi témáiból meríthetünk, olyan csupán, mint egyetlen csepp víz, mert az ilyen témák rendelkeznek ugyan a transzcendentális boldogság minőségével, de az anyagi természet kötőerői itatják át őket. Ezért sem együttesen, sem külön-külön nem képesek kielégíteni a sivataghoz hasonló nyelv roppant szükségleteit. A különböző konferenciákon zajló kiabálás ellenére a sivatagszerű nyelv továbbra is eleped a szárazságtól. Ezért az embereknek a világ minden táján az Úr Srí Caitanya Maháprabhu bhaktáiért kell kiáltaniuk, akik olyanok, mint a Srí Caitanya Maháprabhu csodálatos lótuszlába körül úszkáló hattyúk, vagy a méhek, akik méz után kutatva transzcendentális boldogságban döngicsélnek lótuszlába körül. Az úgynevezett „filozófusok”, akik a Brahman, a felszabadulás és a hasonló száraz elmélkedés céljainak elérése után sírnak, nem képesek megszüntetni az anyagi boldogság szárazságát. Maga a lélek másra vágyik. A lélek egyedül az Úr Caitanya Maháprabhu és sok-sok hiteles bhaktája kegyéből találhat vigaszt. A bhakták sohasem hagyják el az Úr lótuszlábát, hogy hamis Maháprabhukká váljanak, hanem mindannyian lótuszlábán csüggenek, éppen úgy, ahogyan a méhek sem hagyják el soha a mézzel átitatott lótuszvirágot.”

Ne engedd, hogy az elméd olyan legyen, mint a légy, ami rejtélyes módon imádja a szemetet – a kritizálást és a panaszkodást. A mi terepünk a méz-itatta lótuszvirág. A bhakti-méhek sosem adhatják fel. Ilyen társulásra vágyj!

 

Dévamrita Szvámi, 2011. december 10., 23:15

Tovább

Nézzétek el nekem: íme a kívánság listám

feb 07

Mire vágyik a fáradt test és az elcsigázott elme, miután jövő héten véget ér három és fél hónapos világ körüli utam? Hogyan érezheti át a szvámi, akinek nincs otthona, az „otthon, édes otthon” hangulatát, és pihenhet végre?

Íme a vágyaim luxus listája:

Kényeztessetek azzal, hogy Krisnáról beszéltek nekem.

A szent név lelki fényébe burkoljatok be.

Vegyetek körül kirtannal, ami megnyugtatja és megborzongtatja a lelket.

Ez a célom, mely olyan cél, amit fokozatosan lehet elérni:

„Az Úr tiszta bhaktája, akinek a szíve az odaadó szolgálat folyamatának hatására megtisztult, soha többé nem hagyja el az Úr Krisna lótuszlábát, mert az tökéletesen elégedetté teszi őt, mint ahogyan a vándort is elégedettség tölti el otthon egy küzdelmekkel teli út után.”

(Srímad Bhágavatam 2.8.6)

 

Dévamrita Szvámi, 2011. december 2., 3:58

Tovább

Tréfás kedvű Isten

feb 06

Mikor különösen ironikus vagy figyelemre méltó dolog történik az életünkben, alkalmanként így gúnyolódhatunk:

- Krisnának tényleg van humorérzéke.

Valóban, a vrindávani kedvtelések is ezt bizonyítják.

Uddhava elmeséli, hogy egy napon Krisna kertészlánynak öltözve egy üvegházba tartott. Annyira elbűvölte a tehénpásztorlányokat a vicceivel és nevetésével, hogy amint elment, teljesen megszédültek. Bár kertészeti munkájukat még nem fejezték be, eksztázisukban elméjük és szemük is cserbenhagyta őket.

Krisna mellett Vraja lakói is képesek a vidámságra és a tréfára. Hallgasd csak, az egyik gopi hogyan sziporkázott Kutiláról, Abhimanyu, Rádharáni álférjének testvéréről:

“Kedves Kutílám, Jatílá leánya! Olyan hosszú a melled, mint a zöldbab – egyszerűen csak száraz és hosszú! Káprázatos orrod felülmúlja a békák orrának szépségét, szemed pedig csodálatosabb, mint a kutyáké. Ajkad szégyenbe hozza a lángoló parazsat, a hasad pedig oly gyönyörű, mint egy hatalmas dob. Kedves szép Kutílám, te vagy a legszebb Vrindávana tehénpásztorlányai között, és úgy vélem, rendkívüli szépséged miatt te ügyet sem vetsz Krisna fuvolájának csábítóan édes hangjára!”

(Venu-gíta)

Az odaadás nektárjában említett Krisna és bhaktái közti tréfálkozás mellé még találunk az Úr Caitanya kedvteléseiben is különös fajta humort.

Maháprabhu nagyapja, Nilambara Csakravarti ill. Raghunátha das apja és nagybátyja közeli barátok voltak. Az Úr Caitanya egykorú volt  Raghunátha dásszal, és az idősek barátságán élcelődött:

„Apád és bátyja mindketten testvéri kapcsolatban állnak nagyapámmal, Nílámbara Cakravartíval, ezért nagyapáimnak tekintem őket.”

Nézzük csak, elég merészek és tiszták vagyunk-e ahhoz, hogy élvezzük Maháprabhu transzcendentális bolondozását. Biztonsági öveket becsatolni!

“Kedves Raghunátha dásám! Apád és bátyja éppen olyanok, mint a férgek az anyagi élvezet vermét színültig töltő ürülékben, mert az anyagi élvezet súlyos betegségének mérgét tekintik boldogságnak.”

Srila Prabhupada ezt írja a magyarázatban:

„Az anyagi élvezethez ragaszkodva az ember számtalan gyötrelmes feltételhez kötődik, kárhozott helyzetét mégis boldogságnak véli. Az érzéki élvezet olyan erős az ilyen ember számára, hogy nem képes megválni tőle, éppen úgy, ahogy az ürülékben élő féreg sem képes elhagyni az ürüléket. Aki túlságosan átadja magát az anyagi élvezetnek, az lelki szempontból nézve pontosan olyan, mint egy féreg az ürülékben. Noha ez a helyzet a felszabadult lelkek szemében végtelenül nyomorúságosnak tűnik, a materialista élvező nagyon ragaszkodik hozzá.”

(Lásd Caitanya-caritamrita Antya-lila 6. fejezet 196-199 vers a mélyebb betekintéshez)

 

Sri Gaura Hari hadd tréfáljon meg minket. Jöjjön el a nap, amikor a ragaszkodástól való mentesség és a megvalósítás érett szemszögéből utoljára nevethetünk.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. november 24., 3:34

Tovább

Szeretőnek lenni

feb 06

Megéri várni a szeretetteljes életre?

Mindannyiunknak a szívélyesség felé vezető útra kell lépnünk, a legmagasabb hegyeket megmászva, hogy hazatérjünk?

Ezt az árat kell megfizetnem, hogy hiteles szerető legyek?

Az odaadás nektárjának 17. fejezetében Srila Prabhupada a tiszta bhakta szeretetre való képességét a következőképpen magyarázza:

„A szabályozott odaadó szolgálat végzésének folyamatával az ember felemelkedik a transzcendentális szintre, túl a természet anyagi kötőerőin. Szíve ekkor ragyogni kezd, akár a nap. A nap messze a bolygórendszerek felett ragyog, és nincs olyan felhő, amely eltakarhatná. Hasonló módon amikor egy bhakta úgy megtisztul, mint a nap, tiszta szívéből eksztatikus szeretet árad, amely sugárzóbb a napfénynél is.”

Lehetetlen küldetés, vagy az egyetlen előre vezető út?

A napnál is sugárzóbb szeretet árad a szívből?

Mire lennél hajlandó, hogy egy napon így legyél képes szeretni?

„Csak ekkor válik Krisna iránti ragaszkodása tökéletessé.” – folytatódik Az odaadás nektárja – „A bhakta ösztönösen arra sóvárog, hogy eksztatikus szeretetben szolgálja az Urat.”


Dévamrita Szvámi, 2011. november 14., 18:47 

Tovább

A külcsíny csalóka

feb 06

Hány életnek kell eltelnie, hogy egy dramatizáló fundamentalista végre hazatérjen? Maya lényege a csalás. Tényleg el tudjuk ezt fogadni? Az elménk megzavar, az érzékeink gyötörnek minket, hagyjuk, hogy az illuzórikus energia lóvá tegyen minket.

Íme az általános forgatókönyv:

- Annyira belefáradtam abba, hogy harcoljak az elmém nyugtalansága ellen. Talán csak alávetem magamat annak, amit kíván, a visszahatás csak nem lesz olyan rossz. Amikor az érzékeimen keresztül kikukucskálok a világra, bár tudom, hogy mindent a feje tetejére állítva látok, az anyagi energia elkötelezett szolgái – azok, akik teljesen mayában vannak – mégis annyira békésnek tűnnek. Nem kell az ösztönzések ellen harcolniuk, megadták magukat nekik, élvezik a boldog tudatlanságot. Bár a legfelsőbb tudás elérhető számomra, nem tudom, meddig tudok ellenállni.

Ne ítélj a látszatból. Lapoz egyet az anyagi létezés könyvében, vedd le a borítóját; szánalmas zűrzavart fogsz találni.

Egy bhakti gyakorló számára az ösztönzések kirínak, mint ahogy egy fekete folt elüt a fehér ruhától, vagy a fekete felhő a tiszta kék égtől. Ezért bátortalaníthatják el a lelki gyakorlókat.

Azoknak a szerencsétlen lelkeknek azonban, akik belevesztek az illuzórikus energiába, az egész élet – az egész ruhadarab, vagy az egész égbolt – 100%-os ösztönlét. Láthatod, hogy a látszólagos béke legjobb esetben is kényelmetlen, ingatag és teli van aggodalommal.

Más szóval, nincsen tartós, jelentős méretű kék folt, ami áttör majd az egész eget beborító viharfelhők vastag rétegén.

„Annak, aki az ostobák ostobája és annak, aki fölötte áll minden intelligenciának, boldogságban van része, míg a közöttük állók szenvednek az anyagi gyötrelmektől.”

(Srímad Bhágavatam. 3.7.17)

Olvasd el a magyarázatot a saját javadra.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. november 8., 7:13

 

Tovább

Távozás Krisna világából

feb 06

Bár csupán hat napot töltöttem Vrindávanban és Govardhannál, látogatásom nagy felismerést hozott.

Először is, Krisna saját akarata és időbeosztása szerint fedi fel lakhelyének mélységét a látogató előtt.

Másodszor, hogy is gondolhatom, hogy megérdemlem a személyes viszonzást, egyfajta lelki trófeát eddig tett hatalmas erőfeszítéseimért?

Milyen őrültségből fakadóan ítélkezhetnék:

- Itt az ideje, hogy Krisnától több viszonzást kapjak. Nézzük csak, mennyi mindent elviseltem, mennyi mindenen keresztülmentem Érte…

Komolyan?

Kali mérgének hatalmas óceánjában egy beteg, észrevehetetlen mikroba, azaz én azt gondolom, hogy Krisnától bizalmas viszonzást érdemlek?

Miután Srila Prabhupáda eltávozásának napján Londonba értem, a lábai elé vetettem magamat, és könyörögtem, hogy ő és az Úr tegyen azzá, amivé csak akar.

Srila Bhaktivinoda Thakura híres dala éltet tovább. Tényleg ilyen a helyzetem, vagy pusztán a szavait visszhangzom?

 

„Gurudeva! Kegyed egyetlen csöppjével a fűszálnál is alázatosabbá tudod tenni szolgádat. Add meg nekem az erőt, hogy elviselhessek minden próbatételt és szenvedést, és szabadíts meg minden vágytól, ami a személyes megbecsülésre irányul.

Ó, Uram és Mesterem! Add meg nekem az erőt, hogy megfelelően tisztelhessek minden élőlényt. Csak akkor leszek képes nagy eksztázisban énekelni a Szent Nevet, és akkor fog minden sértésem megszűnni.

Ó, Uram és Mesterem! Mikor részesül már ez a bhakta kegyed áldásában? Ostoba vagyok, gyenge és elesett. Kérlek, tégy szeretett szolgáddá!

Ha rám nézel, semmi értékeset nem találsz. Csak a kegyed révén létezem. Ha Te nem vagy kegyes hozzám, egyfolytában sírok, és lassan elszáll belőlem az élet.”

 

Dévamrita Szvámi, 2011. október 31., 7:00

Tovább

Oly közel, mégis oly távol

feb 02

A Mumbai-i GBC gyűlés után Delhibe érkezve egy estés programot tartottam Ő Szentsége Guru Prasada Szvámival Noida templomában, amely Delhivel szomszédos város. Az új fizetős autópályának befejezése még mindig késlekedik, amelyen villámgyorsan Vrindávanba lehetne érni. Nem, India autó-pálya tervezőinek eszébe sem jutott Vraja-dháma.
Láthatjátok, Vrindávana édessége és isteni csodája – a lelki világ legkiválóbb részének hasonmása –fizikailag létezni látszik az Agrához, a Taj Mahal városához vezető úton, mely egy világi csoda és ideiglenes kellem a szem számára az anyagi világ egyik jelentéktelen bolygóján. Az új autópálya arra hivatott, hogy a nemzetközi turistákat és a pénzüket minél előbb eljuttassa a Taj Mahalhoz.
– Olyan közel laktok Vrindávanához! – Ezt fogom mondani a Noida gyülekezetének, ha legközelebb találkozunk. – Csak úgy egy órás út, és ott is teremtek!
Látszólag.
Hadd magyarázza el a Caitanya-caritamrita:

„E hajlék az Úr Krisna akaratából nyilvánul meg az anyagi világban. Azonos az eredeti Gokulával — a kettő nem két különböző test.
A föld ott érintőkőből [cintámaniból] van, az erdők pedig kívánságteljesítő fákkal vannak teli. Az anyagi szem úgy látja, mintha közönséges hely lenne.
Az Isten iránti szeretet szemeivel azonban az ember megláthatja, mi ez valójában: az a hely, ahol az Úr Krisna a kedvteléseinek hódol a tehénpásztorfiúk és pásztorlányok társaságában.”

(Cc. Adi 5.19-21)

Lényeges pontok számunkra és az anyagi látásmódhoz való tragikus ragaszkodásunk számára is:

1. Ha azt gondoljuk, hogy az Úr földi és lelki égbeli lakhelye különbözik, hatalmasat tévedünk. Mindkettő lelki, keresztül kasul. Jelentéktelen elménk azonban anyaginak titulálja a földi dhámákat, és a Vaikunthán található eredetit lelkinek tartja.
2. Krisna ismeri beteg, anyag megsemmisítette látásmódunkat, ezért Ő, a Legfelsőbb Proaktív Személy tett ellene valamit. Mivel szennyezett, feltételekhez kötött érzékeink képtelenek mást felfogni, mint az anyagi energiát, ezért Krisna kegyesen elhozza nekünk a lelkit úgy, hogy az hasonlítson az anyagihoz. Dhámája és murti formája csodálatos módon megkönnyíti számunkra, hogy anyagi szemünkkel láthassuk a lelkit.
3. Szemgolyónk legborzalmasabb daganata azonban akadályozza látásunkat, és ezért arra az őrültségre leszünk hajlamosak, hogy azt képzeljük, az anyagi energia, ha kis mértékben is, a mi beteljesülésünkre való. Ahogy fokozatosan feladjuk ezt a visszás elképzelést, eredeti isteni látásmódunk visszatér.

Olyan messze van, ha azonban Sri Sri Gaura-Nitai szolgáit szolgáljuk, mégis könnyen elérhető.


Devamrita Szvámi, 2011. október 25., 3:27

Tovább

A nyereményen tartom a szememet. . .

feb 02

Az életben Krisna napja bármikor is tűnjék el a felhők mögött, újra valódi karrierünkre, elhivatottságunkra és munkánkra kell összpontosítanunk. Mindenek felett a szent nevet minden más dacára figyelmesen, kétségbeesetten énekeljük.

Miután egy hónapon keresztül utazgattam Ukrajnában, Budapestre repültem a Szent Név fesztiválra. Ott megkaptam Ő Szentsége Niranjana Szvámi áldásos társaságát, majd két nappal később Ő Szentsége Candramauli Szvámiét is.

A fesztivál során tartott leckéken arra emlékeztettem a bhaktákat és magamat is, hogy mi a valódi kötelességünk az iskolán és a munkán túl. Folyamatosan igyekszünk egyre jobban kötődni a mahá-mantrához. Ez egy olyan kapcsolat, mely sosem éri el csúcsát vagy fejeződik be, nem tudunk a társaságában elég minőségi időt tölteni.

Mindenki azt szeretné érezni, hogy ahogy a folyó a tenger felé tart, úgy az oktatásunk, a tapasztalatunk, a képzésünk kívánt célunk felé zubog, vagy legalább is csörgedezik.

A bhakti jóga keresése azonban nem csak valamiféle karrier beteljesítése, felismerése avagy siker. Örökké egyre inkább menedéket keresünk Krisna nevénél és sosem kapunk eleget. Elsődleges kötelességünk a hari-náma – boldogan kiengesztelhetetlen társunk, melyet hallgatunk és megízlelünk. Elhivatottságunk egyre nő, ahogy eltökélten küzdünk és igyekszünk a mantrázásra összpontosítani és újra rá összpontosítani, megmutatva ezzel Krisnának, hogy érdekel minket.

„Az Úr Sri Caitanya Maháprabhuban ekkor felszínre tört a természetes alázat és heves vágy. Krisnához fohászkodott, hogy eksztatikus szeretettel énekelhesse a mahá-mantrát.”

„Istenszeretet nélkül az életem haszontalan. Azért imádkozom hát, hogy fogadj el szolgádnak, és fizetségként add meg Nekem az eksztatikus istenszeretetet!”

(Caitanya caritámrita, Antya-líla, 20.35, 37)

Miért énekeljük a Hare Krisnát? Az eszköz és a cél ugyanaz: semmi sem idegen, nincs semmi hulladék, ez egy teljesen hatásos folyamat. Azért énekeljük a Hare Krisnát, hogy még többet énekelhessük.


Dévamrita Szvámi, 2011. október 13., 12:51

Tovább