Visszatérés a Facebook-ra

okt 01

- Bármikor jössz hozzánk, a föld megmozdul – mondta nekem az egyik új-zélandi Bhakti Lounge tag Wellingtonban. Nem, nem csak egyszerűen hízelgett nekem.

Noha gyakran változtatom földi tartózkodási helyemet, valahogy mindig sikerült olyankor Wellingtonban tartózkodnom az elmúlt négy hét alatt, amikor éppen egy nagyobb földrengés sújtotta a területet.

Első alkalommal egy – Új-Zélandhoz képest – hűvös július 21-ei vasárnapon egy bérház harmadik emeletén szálltam meg. Miközben az elképzelhető legkiszolgáltatott helyzetben időztem a mosdóban, hirtelen éreztem, hogy az épület meginog, mintha guruló kerekeket építettek volna a ház alapozása alá.

Mitévő legyek?

- Micsoda világot élünk! – gondoltam. – Képtelenség békés körülmények között könnyíteni magadon!

Pusztán egy vékony ruhadarab fedte a testemet deréktájt, mégis szaladjak ki a lakásból, le a lépcsőn ki a hidegbe?

Elkezdtem énekelni a Hare Krisnát, miután az első rengéshullám alábbhagyott, aztán úgy döntöttem, ha már fel kell adnom a testemet, a tetemem inkább legyen tiszta. Miután befejeztem a fürdőszobai rituálét, lezuhanyoztam, és közben azon tűnődtem, mi jöhet még, hiszen sosem lehet tudni, mikor ér tényleg véget egy földrengés, mikor vagyunk tulajdonképpen túl a nehezén.

Az elkövetkező 24 órán át folytatódtak a rengések. A vasárnapi program a szokásos menetrend szerint zajlott a Bhakti Lounge-ban, és Krisnához annyi vendége jött, mint máskor.

Most, hogy tapasztalatot szereztem a földrengések terén, mélyen együttérzek azokkal, akiket megrázta már egyszer egy ilyen esemény. Na dehogy újra?

Átutaztam az óceánt, majd egy hónappal később még éppen időben tértem vissza Wellingtonba, hogy elcsípjek még egyet augusztus 16-án, amely erősebbnek bizonyolt a korábbinál.

Noha a wellingtoni és a christchurchi rengés is elérte a 6-os fokozatot, ezúttal mégsem követelt emberáldozatot, senki sem sérült meg és nem dőltek össze épületek. Az utórengések egész nap és még éjjel is folytatódtak, melyek közül kettő is elérte az 5-ös fokozatot.

A Srímad Bhágavatam így emlékezet minket (10.14.58): „Akik elfogadták az Úr lótuszlábának hajóját — az Úrét, aki a megnyilvánult kozmosz menedéke, és aki Muráriként, Mura démon ellenségeként híres —, azok számára az anyagi világ olyan csupán, akár a borjú patanyomában összegyűlt víz. Az ő céljuk a param padam, Vaikuntha, az a világ, ahol nincs anyagi nyomorúság, nem pedig az a hely, ahol minden lépésnél veszély fenyeget.”

Hol lelünk biztonságra ezen a világon – talán a föld felett, a levegőben?

Vegyük a néhány hónappal ezelőtt a Times of Indiában megjelent hírt:

Az Air India egyik Bangkokból Delhibe tartó 166 utast szállító járatán a másodpilóta elhagyta a pilótafülkét és kiszaladt a mosdóba, és a légikísérőnek megengedte, hogy elfoglalja a helyét az irányítópultnál.

Pár perccel később a kapitány is kiment, ezúttal két stweardesst oktatott ki sebtiben arról, hogyan kell a járművet vezetni.

Az első és a másodpilóta magára hagyta a két légikísérőt, majd az utastér első osztályán kényelembe helyezték magukat, és elaludtak.

Már ötven perce horpasztottak, amikor az egyik stewardess véletlenül kikapcsolta a robotpilótát, veszélybe sodorva ezzel a gépet. Felriadva a szendergésből a két pilóta visszarohant a fülkébe.

Mind a négy elkövetőt – az első- és másodpilótát és a két légikísérőt is – kiiktatták majd később felfüggesztették.

Üdvözöllek az élvezetekkel teli, biztonságos anyagi világban!

 

 

Dévamrita Svámi, 2013. augusztus 21., 2:34

Írj kommentet