Forró veszély a nyári éjszakában

feb 17

Különös módon valami felzavart az éjszaka kellős közepén. A sok utazás miatt néha a legváratlanabb időpontokban arra riadok fel, hogy azt sem tudom, hol vagyok. De ez a hirtelen ébredés más volt. Ügyetlenül feltápászkodtam a sötétben, félálomban botorkáltam, és folyamatosan azt kérdeztem magamtól: „Miért vagyok ébren, mit jelent ez?”

A hátsó udvarra néző ablakhoz tántorogtam. Odavonszoltam a testemet, a szemem majd leragadt, mikor kinéztem. Hatalmas tűz látványa fogadott.

Nagy lobogó tűz emésztette a hátsó udvart, a földről induló lángjai a ház magasabb részeit is elérték. A Felsőlélek, a legjobb éjjeli őr, felébresztett engem.

Miközben hívtuk a tűzoltókat, a ház minden lakója felkészült arra, hogy a bejárati ajtón át elhagyja az épületet. Minden társadalmi rend és asrama tagja felnyalábolta azt, ami a legfontosabb volt számukra: a családosok a gyermekeiket, a sannyási az utazási iratait.

Az épület előtt vártunk, minden szomszédot értesítettünk már, amikor meghallottuk a tűzoltó autókat, még mielőtt megpillanthattuk volna őket – ahogy a bhakti jógi először hall a lelki valóságról, és csak utána látja meg. Sürgősségi hívásunk után körülbelül öt perccel az ausztrál Melbourne tűzoltói leugrottak a kocsikról, és egy tömlővel megostromolták házak mögötti keskeny átjárót. A vadul lobogó tűz támadás alatt állt.

Mivel előre látták, hogy a tüzet tápláló anyag nem természetes, ezért az első sorban álló tűzoltóknál volt több tartálynyi kémiai tűzoltó anyag is. A házak mögött egy felújítás alatt álló étterem állt. Egy halom festék, zománcfesték, lakk és különféle építőanyag állt a hátsó udvarban, mely mindkét ingatlanhoz tartozott. Ki gyújtogatott?

Nappal a hőmérséklet elérte a 40 Celsius fokot; este ez 36 fokra enyhült. A tűző napon a kémiai anyagok maguktól begyulladtak, a tűz az építőanyagokból lakmározhatott, és mindent megolvasztott, amit elégetni nem tudott.

Ahogyan az élőlények is elégnek a halál tüzében, melyet nem ők okoznak, úgy sokféle szenvedésen mennek keresztül az anyagi világokban és testekben, melyeket nem ők hoznak létre. Más szóval, minket szellemi lelkeket lehet okolni azért, mert az anyagi természettel és az anyagi testtel kapcsolatba kerültünk, noha nem mi vagyunk az anyagi természet és a különféle testek végső forrásai és okai.

Ahogy Krisna mondja a Bhagavad-gitában (13.21-22):

„Úgy mondják, a természet az oka minden anyagi oknak és hatásnak, míg az élőlény a különféle szenvedések és élvezetek okozója a világban.”

„Így él az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.”

Felejtsük el az ártatlan védőbeszédét. Minket kell hibáztatni, mert úgy döntöttünk, hogy az anyagi természet kínálta ideiglenes testtel és helyszínekkel azonosítjuk magunkat, és kapcsolatba kerülünk velük. Elfelejtvén Krisnát téves vágyaink miatt jutottunk el ilyen helyekre. Ezután tovább bonyolítjuk a helyzetet azzal, hogy az anyagi boldogságban és boldogtalanságban merülünk el, melyek olyan útvesztők, amiket a múlt karmánk szerint kapunk az adott helyszín mellé.

Hajnali kettőre eloltják a tüzet, az álmos bhakták visszatérnek a házba. Kitekintek az ablakon, mielőtt megpróbálnék pihenni, és meglátom, ahogy a tűzszakértők kutatják át a romokat és a hamut. Meg akarnak bizonyosodni a tűz okáról – nem gyújtogatás történt, hanem a túlhevült kémiai anyagok gyulladtak be spontán módon.

A bhakti jógik tudják azonban, hogy noha az anyagi létezés lángoló tüzének nem mi vagyunk a végső okai, mégis minket kell érte okolni. Úgy döntöttünk, hogy itt lébecolunk egy nagy kockázatot rejtő, tűzveszélyes területen. Anyagi vágyaink felgyülemlett szemétdombja között, mely gyakran lángra lobban magától is, próbálunk nevetgélni és játszadozni.

Dévamrita Szvámi, 2013. január 28., 11:06

Írj kommentet