Az a másik erdő

feb 26

Az anyagi élvezet erdeje csak sovány, gyötrelmes és csekély nemi élvezetet biztosít a hatalmas akadályokkal és az elkeserítő hiányosságokkal való küzdelemért cserébe. Az anyagi síkon képtelenség kiegyensúlyozott életet élni, mert az irányítást nélkülöző elme és érzékek diktálják az egész ideiglenes műsor menetét.

A másik lehetőség? Krisna legfelsőbb játszótere, a vrindávanai erdő végtelenül vonzza mind az öt érzékszervet. Ott a tökéletesen lelki érzéktárgyak táplálják a lelki test összes lelki érzékszervét. Persze Krisna óhaja diktál a boldogsággal teli erdei kalandok tekintetében. Ne feledjük soha a legfontosabb különbséget: Krisna közvetlen élvezethez jut, míg mi, parányi részei az Ő szolgálata és élvezetének megízlelése által jutunk elégedettséghez.

Ha pusztán arról hallunk, Krisna hogyan leli kedvét vrindávana erdejében, máris megkönnyebbülünk az anyagi létezés lángoló erdőtüze közepette. Sőt, mi több, ha figyelmesen hallgatjuk, Krisna hogyan élvez, fokozatosan közelebb jutunk az élet legmagasabb rendű energiájához: a Krisna iránt érzett tiszta szeretethez.

Szemek: Vrindávana erdejének megkapó szépsége – fák, virágok, tavak, folyók – örömöt okoznak a látóérzéknek.

Orr: a lótuszvirágok mindenütt jelen lévő illata felélénkíti a szagló érzéket.

Fülek: a madarak, méhek és más erdei állatok elbűvölik a hallás érzékszervét.

Nyelv: az áttetsző tavak édes vizének finom íze, melyet az erdei szellő magával hoz, felélénkíti az ízlelő érzékünket.

Tapintás: a szél magával hozza az erdőből a hűsítő vízcseppeket, és ez ingerli a tapintó érzéket.

Krisnát elégedetté teszi a vrindávanai erdő hangulata. A Legfelsőbb Élvezet Személyisége személyesen is értékeli, ahogy az erdő igyekszik Őt szolgálva a kedvére tenni. Menjünk hát mi is oda:

 „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége végigpillantott az erdőn, mely méhek, vadak és madarak elbűvölő hangversenyétől visszhangzott. Egy tavacska, melynek kristálytiszta vize olyan volt, akár a nagy lelkek elméje, valamint a szellő, mely a százszirmú lótusz aromájától illatozott, még csodálatosabbá varázsolta a vidéket. Mindezek láttán az Úr Krisna úgy határozott, élvezetet merít az áldásos környezetből.” (Srimad-Bhagavatam 10.15.3)

 

Dévamrita Szvámi, 2013. február 13., 15:04 ·

Tovább

Cselszövő erdő

feb 18

Melyik erdő tetszik neked? Az élet számomra két erdő közötti választás. Nézzük a lehetőségeket. Először is az anyagi élvezet erdejét, mely igencsak ismerős terep számunkra. A Srímad Bhágavatam ötödik éneke leírja, hogy ez a földterület anyagi lehetőségeket, birtoktárgyakat és érzéktárgyakat kínál – mind csakis nekem és számomra.

Élvező mentalitásunk eredménye az élet testi felfogása: „Meg kell szereznem.” Aztán pedig: „Még több kell belőle!” Mint amikor a kereskedők kutatnak értékes tárgyak után, vagy a nemzetek fúrják ki a földet olajért és stratégiai fontosságú ércekért, úgy hatol egyre mélyebbre az elménk az érzék-kielégítés, sikerek és mások kihasználásának erdejében. Végül is, mi vagyunk az uralkodó faj, az élvező, nem? Sajnálatos módon, amit kifizetődőnek véltünk, az a szellemi lélek számára a belebonyolódás rémálmává válik. A 13. fejezet összefoglalója szerint:

 „Ebben az erdőben rablók garázdálkodnak (a hat érzék), valamint vérengző vadállatok, sakálok, farkasok és oroszlánok élnek (a feleség, a gyermekek és a többi rokon), akik csupán a családfő vérét szívják. Az erdei rablók és a vérszívó vadállatok összefognak, hogy elvegyék az anyagi világban élő ember minden energiáját. Van az erdőben egy sötét verem is, melyet fű borít, s melybe könnyen beleeshetünk. Az erdőbe belépve számtalan csábító anyagi dolog ejt rabul bennünket, s így az anyagi világgal, társadalommal, barátsággal, szerelemmel és családdal azonosítjuk magunkat. Amikor szem elől tévesztjük az ösvényt, eltévedünk, s nem tudjuk többé, merre menjünk. Vadállatok és madarak támadnak ránk, és áldozatul esünk a számtalan vágynak is. Mindenkire hatalmas küzdelem vár ebben az erdőben, s közben csak ide-oda bolyong. Elbűvöl minket az ideiglenes boldogság, s állítólagos szenvedések gyötörnek bennünket. Ebben az erdőben az ember csak szenved a nem létező boldogságtól és boldogtalanságtól. Néha egy kígyó (a mély alvás) támad ránk, majd a kígyómarás hatására eszméletünket vesztjük, tépelődünk, és megzavarodunk kötelességünk végrehajtását illetőleg. Néha a feleségünkön kívül más nőkhöz is vonzódni kezdünk, így azt gondoljuk, hogy a házasságon kívüli szerelmet élvezzük egy másik nővel. Különféle betegségek, bánat, a nyár és a tél támadnak meg minket. Így szenvedünk az anyagi világ erdejében az anyagi lét fájdalmaitól. Az élőlény abban a reményben, hogy egyszer majd boldog lesz, örökké egyik helyről a másikra vándorol, ám egy materialista ember sohasem lehet boldog az anyagi világban. Szakadatlanul anyagi cselekedeteket végez, ezért örökké zavarban van. Elfelejti, hogy egy nap meg kell halnia. Noha végtelen szenvedésben van része, az anyagi energia illúziójában mégis anyagi boldogságra vágyakozik, így teljesen megfeledkezik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével való kapcsolatáról.”

Srímad Bhágavatam 5. ének 13. fejezet összefoglaló

Ez csak a fejezet összefoglalása. Gondoljunk bele, milyenek lehetnek a fejezet versei és magyarázatai! És mivel a hallgatóság nem teljesen értette meg a 13. fejezetben leírt erdő allegóriának fontosságát, a beszélő tovább magyarázza a következőben.

Áruljátok el nekem, hogyan eshetünk tévedésekbe, amikor ott van az orrunk előtt minden lényeges, alapos információ? Igen, Maya csal tőrbe minket. Gürizünk, küzdünk, kimerítjük saját magunkat, hogy hazugságban élhessünk. Az emberek őrült módjára vágják ki a Föld erdőit, de mivel nem segíti őket ebben Krisna, egy valamit sosem fognak tudni kiirtani: az anyagi élvezet erdejét.

De mi van a másik választható erdővel? Legközelebb megtudjátok.

Forest

Chowpatty Festival, Mumbai © 2013 Michelle Haymoz

 

Dévamrita Szvámi, 2013. február 4., 10:52 ·

 

 

Tovább

Forró veszély a nyári éjszakában

feb 17

Különös módon valami felzavart az éjszaka kellős közepén. A sok utazás miatt néha a legváratlanabb időpontokban arra riadok fel, hogy azt sem tudom, hol vagyok. De ez a hirtelen ébredés más volt. Ügyetlenül feltápászkodtam a sötétben, félálomban botorkáltam, és folyamatosan azt kérdeztem magamtól: „Miért vagyok ébren, mit jelent ez?”

A hátsó udvarra néző ablakhoz tántorogtam. Odavonszoltam a testemet, a szemem majd leragadt, mikor kinéztem. Hatalmas tűz látványa fogadott.

Nagy lobogó tűz emésztette a hátsó udvart, a földről induló lángjai a ház magasabb részeit is elérték. A Felsőlélek, a legjobb éjjeli őr, felébresztett engem.

Miközben hívtuk a tűzoltókat, a ház minden lakója felkészült arra, hogy a bejárati ajtón át elhagyja az épületet. Minden társadalmi rend és asrama tagja felnyalábolta azt, ami a legfontosabb volt számukra: a családosok a gyermekeiket, a sannyási az utazási iratait.

Az épület előtt vártunk, minden szomszédot értesítettünk már, amikor meghallottuk a tűzoltó autókat, még mielőtt megpillanthattuk volna őket – ahogy a bhakti jógi először hall a lelki valóságról, és csak utána látja meg. Sürgősségi hívásunk után körülbelül öt perccel az ausztrál Melbourne tűzoltói leugrottak a kocsikról, és egy tömlővel megostromolták házak mögötti keskeny átjárót. A vadul lobogó tűz támadás alatt állt.

Mivel előre látták, hogy a tüzet tápláló anyag nem természetes, ezért az első sorban álló tűzoltóknál volt több tartálynyi kémiai tűzoltó anyag is. A házak mögött egy felújítás alatt álló étterem állt. Egy halom festék, zománcfesték, lakk és különféle építőanyag állt a hátsó udvarban, mely mindkét ingatlanhoz tartozott. Ki gyújtogatott?

Nappal a hőmérséklet elérte a 40 Celsius fokot; este ez 36 fokra enyhült. A tűző napon a kémiai anyagok maguktól begyulladtak, a tűz az építőanyagokból lakmározhatott, és mindent megolvasztott, amit elégetni nem tudott.

Ahogyan az élőlények is elégnek a halál tüzében, melyet nem ők okoznak, úgy sokféle szenvedésen mennek keresztül az anyagi világokban és testekben, melyeket nem ők hoznak létre. Más szóval, minket szellemi lelkeket lehet okolni azért, mert az anyagi természettel és az anyagi testtel kapcsolatba kerültünk, noha nem mi vagyunk az anyagi természet és a különféle testek végső forrásai és okai.

Ahogy Krisna mondja a Bhagavad-gitában (13.21-22):

„Úgy mondják, a természet az oka minden anyagi oknak és hatásnak, míg az élőlény a különféle szenvedések és élvezetek okozója a világban.”

„Így él az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.”

Felejtsük el az ártatlan védőbeszédét. Minket kell hibáztatni, mert úgy döntöttünk, hogy az anyagi természet kínálta ideiglenes testtel és helyszínekkel azonosítjuk magunkat, és kapcsolatba kerülünk velük. Elfelejtvén Krisnát téves vágyaink miatt jutottunk el ilyen helyekre. Ezután tovább bonyolítjuk a helyzetet azzal, hogy az anyagi boldogságban és boldogtalanságban merülünk el, melyek olyan útvesztők, amiket a múlt karmánk szerint kapunk az adott helyszín mellé.

Hajnali kettőre eloltják a tüzet, az álmos bhakták visszatérnek a házba. Kitekintek az ablakon, mielőtt megpróbálnék pihenni, és meglátom, ahogy a tűzszakértők kutatják át a romokat és a hamut. Meg akarnak bizonyosodni a tűz okáról – nem gyújtogatás történt, hanem a túlhevült kémiai anyagok gyulladtak be spontán módon.

A bhakti jógik tudják azonban, hogy noha az anyagi létezés lángoló tüzének nem mi vagyunk a végső okai, mégis minket kell érte okolni. Úgy döntöttünk, hogy itt lébecolunk egy nagy kockázatot rejtő, tűzveszélyes területen. Anyagi vágyaink felgyülemlett szemétdombja között, mely gyakran lángra lobban magától is, próbálunk nevetgélni és játszadozni.

Dévamrita Szvámi, 2013. január 28., 11:06

Tovább