Kalandok az ausztrál diákparadicsomban

dec 06

- Megsértett – hajolt fölém az egyetemi hallgató vádaskodva. Ausztrália legjobb iskolájának, Melbourne egyetemének hallgatóival ültem együtt, miután befejeztem a „Tudatosság: öröm az időn és téren túl” című előadásomat.

Már korábban is intézett ugyanez a diák kihívást ellenem az előadás kérdezz-felelek részében. Győzelemittasan megállapította, hogy mivel egy csecsemő tudata különbözik a felnőttekétől, ezért bizton állíthatjuk, hogy a tudat pusztán biokémiai folyamat, mely a testből származik.

Türelmesen és kedvesen próbáltam megtörni homályos logikáját és a tudományos fantasztikumot. Mikor és hogyan teremti meg a baba teste hirtelen a tudatot? Vagy az anyától eredne az a köldökzsinóron keresztül? Mik a tudat biokémiai katalizátorai – senkiben sem képesek kimutatni ezt a biokémiai anyagot, legyen az gyerek vagy felnőtt?

Utaltam a Bhagavad-gítára is, ahol Krisna a tudatos a nem anyagi önvaló, azaz az átma biztos jeleként mutatja be.

Provokációján felbuzdulva egy másik udvarias úriember a segítségemet kérte, hogy oldjam meg az őt zavarba ejtő problémát.

- Mindannyian tudjuk, hogy a gorillák nem tudatos lények, míg az emberek azok. Mivel tény, hogy minden az evolució folyamata során fejlődik ki, miért van jelen ez a különbség az állatok és az emberek között?

- Utoljára mikor jártál a világklasszis melbourni állatkertben? – kérdeztem. Rezzenéstelen arccal faggattam, hogy látott-e különbséget a gorillák viselkedése, és az egyetemi hallgatók csintalanságai között. – Mindkét teremtmény kéjesen ficánkol a nyilvánosság előtt. – A hallgatóság elmosolyodott.

- Sőt, mi több – folytattam, – noha elég sok az ellentmondás a tekintetben, hogy miként fejlődik a test az evolúció során, mégis szeretném hallani, hogy tudatosság fokozatos biológiai megjelenésének milyen evolúciós állomásai léteznek?” – udvariasan megdicsértem, hogy ilyen erős vallásos hittel rendelkezik.

A beszédem után a diákok sorban álltak, hogy megkóstolhassák a különleges Krisna prasadat. Ekkor a fiatal hölgy mellém szegődött.

- Az előadása mélyen sértő volt. – vádaskodott. – Racionális ateista vagyok. Sokkal óvatosabbnak és érzékenyebbnek kellene lennie, hogy ne bántsa meg a magunk fajtát. A racionális ateisták a társadalom fontos részét képezik, a jelenlétüket ezért értékelni és tisztelni kellene.

Mindig elmondom az egyetemi segítőknek, hogy nem szállunk vitába a társadalommal. Barátokra akarunk szert tenni, nem akarunk a diákokkal vitákba bonyolódni. Ahogy boldog hallgatók szürcsölve és csámcsogva Krisna ételét fogyasztották, úgy döntöttem, hogy nem dobom vissza a labdát, és megdicsértem, hogy ilyen bátor és nyitott.

De a lány még nem végzett.

Az egyik pillanatban tudományos kutatások eredményeit hozza fel, a másikban pedig a Bhagavad-gítát idézi. Ez nem tisztességes! Sőt, a Gítát egy Krisna nevű fickó mondta el. Minden Hare Krisnás szent, akit imádnak, férfi!

Hirtelen elbóbiskoltam. – Elnézést, fáradt vagyok. – feleltem. – A hosszú előadás meríthetett így ki. – Minél jobban nyomott engem, annál kevésbé akartam birokra kelni radikális feminizmusával.

- Hát, – enyhült meg. – Veszek egy kis ennivalót. Csak azért veszek részt a heti Bhakti klubbon, hogy egyek valamit.

Egyetértően bólogattam: – Én is.

Később láttam, ahogy a terem másik végében beleveti magát Krisna ebédjének kegyébe. Odamentem hozzá, és alázatosan megkérdeztem tőle, kér-e még, és bátorítottam, hogy járjon továbbra is azért, hogy nálunk ehessen.

 

Dévamrita Szvámi, 2012. augusztus 20., 23:57 

Írj kommentet