MOHÓSÁG 1. nap 1. rész

nov 06

Dévamrita Szvámi 2003. szeptember 29. Divnomorsk

Hare Krisna! Üdvözlök mindenkit! A tervem az, hogy nagyon érzelmes szemináriumot tartsak az erős érzelmi motivációink kezeléséről és arról, hogyan próbáljuk beépíteni ezeket az érzelmi funkciókat a mindennapi életünkbe. Később természetesen beszélünk Krisnáról is.

Remélem mindannyian vágytok arra, hogy Krisnáról halljatok, mivel erről szól a bhakti-jóga folyamata.

Kifejezetten a Krisna-tudatban lévő mohóságról beszélünk ma.

Az anyagi világban kapzsinak lenni nem szép dolog. Mindannyiótoknak van tapasztalata arról, milyen is az, amikor feltámad bennünk a mohóság.

Jól tudjátok, hogy a Bhagavad-gíta kifejti, hogy az anyagi mohóság a pokolba vezető egyik kapu.

 

tri–vidam narakasyedam

dvaram nasanam atmanah

 

Az úr Krisna azt mondja, három kapu nyílik a pokolba: a kéjvágy, a düh és a mohóság. Minden józan embernek el kell kerülnie ezeket a kapukat, mivel dvaram nasanam atmanah, ez a három kapu önpusztításhoz vezet.

Mielőtt belemegyünk a lelki mohóság tárgyalásába, engedjétek meg, hogy megvitassuk az anyagi mohóság fogalmát, mivel az a célom, hogy legyen valami fogalmatok arról, hogyan válunk mohóvá.

Az ukrajnai Odesszában az éves fesztivál alatt, amikor az előadáson azt kérdeztem, hány ember tudja, milyen is mohónak lenni, csaknem mindenki felemelte a kezét.

Igen, életünk során mindannyian szereztünk tapasztalatot arról, hogy milyen is a mohóság.

Kérlek, emeljétek fel a kezeteket. Nagyon jó, most kérlek, említsetek meg párat azokból a dolgokból, ami mohóvá tesz titeket!

Gyorsan! Ki lesz az első?

Bhakta: A prasadam.

Devamrita Swami: Prasadam rendben. Mi jöhet még szóba?

Bhakta: Félelem attól, hogy valamit örökre elveszítek.

Devamrita Swami: Huh? Mire vagy mohó?

Bhakta: Arra, amit nem kaphatok meg.

Devamrita Swami: Ez a nem mohóság – a mohóság azt jelenti, hogy már van valamid de még többet és többet és többet akarsz belőle!

Bhakta: Pénz.

Devamrita Swami: Pénz. Rendben. Más valami? Gyerünk, mondjátok, mire vagytok mohók.

Bhakta: Szári!

Devamrita Swami: Szárik! Gyorsan még, még!

Bhakta: Dolgok, fogyasztási cikkek.

Devamrita Swami: Például? Gyerünk már!

Bhakta: Kitüntetés, dicsőség, édesség.

Devamrita Swami: (nevet) Nem mondasz nekem igazat. Elgondolkodtam, mit is jelent mohónak lenni – megízlelsz valamit, aztán módfelett sóvárogni kezdesz utána: „Ó muszáj még sokkal többet ennem.” Azután elkezded tömni a hasadat, amíg fájni nem kezd. Bár tudod, hogy ennyi elég, még többet akarsz.

Az anyagi élet mohóságával fájdalom és szenvedés jár. Az első hitvány kapu a kéjvágy, mivel sohasem lehet kielégíteni, ebből jön a következő kapu, a harag.

Amikor a vágyaid kielégítetlenek, keserű és dühös leszel az egész világra és önmagadra.

Talán néhányatoknak van olyan tapasztalata, hogy elkezdett ragaszkodni valakihez, aki nem elégítette ki a vágyait.

Nagyon dühbe gurulsz ettől. Rémlik valami?

Először az erőteljes ragaszkodás jött, aztán a harag. A következő pillanatban ráordítasz: „Tünés az életemből, ne is lássalak többé!” Hányatokkal történt már ez meg? Általában kétszer annyi emberrel, mint ahányan felrakjátok a kezeteket, mert a többiek szégyenlősek.

Csak gondoljatok bele: egyik percben még annyira ragaszkodtál:

– Ó, te vagy a mindenem. Nem tudok élni nélküled! – A következő hónapban:

– Tűnj el az életemből! Undorodom tőled! Ugyanazt, akit olyan szorosan öleltél, most már sosem akarod látni többé. Az az igazság, hogy nincs olyan anyagi világból való személy, aki elégedetté tudna tenni. Ebből kifolyólag a dühnek ott kell lennie. Persze mondhatod:

– Emlékszem arra, hogy néha elégedett voltam.

Igaz? Mindenkinek tapasztalt már ideiglenes anyagi elégedettséget, ugye?

Maya néha kegyesnek tűnik – nem gyakran, de néha, igaz? Mayának azok a varázslatos pillanatai, melyekre aztán egész életedben elégedettséggel gondolsz, és melyek mindig visszatérnek és megzavarják a Krisna-tudatodat. Igaz? Mindenkivel megtörtént már, hogy elmerültet egy pillanatban, amikor maya olyan jónak tűnt, igaz? Ezért amikor Krisna azt mondja a Bhagavad-gitában:

dukhalayam asasvatam – ez az anyagi világ gyötrelmekkel teli hely, akkor csöndben, odaadással azt mondod:

– Igaz, de nem mindig. Talán azt gondoljuk, hogy Krisna csak túloz, hogy jobban lelkesítsen minket az odaadó szolgálatban.

Mi mást mond még Krisna a Bhagavad-gítában?

Anityam ashukam lokam:

Ez az anyagi világ ideiglenes és szenvedésekkel teli hajlék. Mi mégis azt mondjuk:

– Igen, ez többnyire igaz, de voltak azért néha jó idők. – Az a pár úgynevezett varázslatos anyagi pillanat elegendő ahhoz, hogy ragaszkodást ébresszen benned, hogy tovább szenvedj az anyagi világban. Általában ez úgy történik, hogy a kéjvágy dühhöz vezet, mert a vágyaid nem, vagy nem a megfelelő módon elégülnek ki. De mi történik, amikor tényleg azt hiszed, hogy elégedett vagy? Mi történik? Ki tudja? Még a dühnél is valami rosszabb történik. Amit most elmagyarázok nektek, az az, hogy jobb ha a kéjvágyat düh követi, mert ha úgy tűnik, hogy a kéjvágy kielégült, akkor valami sokkal rosszabb fog történni. A harmadik kapu az összeomláshoz: a mohóság. A kielégítetlen kéjvágy dühben tör ki, de azok a látszólagosan varázslatos pillanatok, amikor a kéjvágy kielégültnek tűnik, valami sokkal rosszabbat hoz, mint a düh: szenvedélyt és mohóságot.

– Adj még többet! Ó, ez olyan jó volt! Újra és újra és újra meg kell kapjam! Nem érdekel, ha 20 évet kell is várnom még egy ilyen pillanatra! Akarom!

Az anyagi mohóság rosszabb, mert a mohóság tapasztalatát nem bírod kiverni a fejedből, ugye?

– Volt pár szép időszakom, néhány nektári pillanatom mayában. Csak még többet szeretnék belőle. Nem érdekel, ha szenvednem kell, bárcsak kaphatnék egy kicsit többet mayának azokból a kegyes pillanataiból!

Értitek? Ez a legveszedelmesebb eredmény.

– Beleegyezek abba, hogy életről életre szenvedjek, nem érdekel. Csak hadd élvezzek pár ilyen pillanatot újra!

Gyakorlatilag könyörögsz az anyagi energiának:

– Üthetsz, kihasználhatsz, csak kérlek, adj még nekem pár értékes pillanatot, mint a szép időkben! Annyira mohón vágyok rá! Sosem elég belőle!

Ez a fajta mohóság a legveszélyesebb dolog az anyagi világban. Jobb, ha a kéjvágy nem elégül ki, mert akkor csak mérges leszel. A dühöt könnyebben ki lehet elégíteni szóbeli vagy fizikai fenyítéssel az ellen, akire mérges vagy. Valakivel volt már ilyen? Kezdetleges, elképzelt elégedettség dühbe jönni:

– Annyira felidegesítettél, ezért neked támadtam. Már jobban érzem magamat.

Igen, mindenki tapasztalta már ezt. A mohóságból viszont még elképzelt elégedettség sem származik. Amikor a kéjvágy mohósággá változik, a lángok csak úgy égnek a szívedben: többet, többet, többet, forróbban, forróbban!! Amikor dühös vagy, még mindig van esély arra, hogy lenyugszol, ha valakit megversz, de amikor a kéjvágy mohósággá változik, a tűz csak egyre jobban és jobban éget. A mohóság megszilárdítja az anyagi boldogságban való hitedet. Tehát a mohóság a legrosszabb.

Mi most a lelki mohóságról szeretnénk beszélni. A lelki mohóság olyan dolog, ami a sadhana bhakti szintjén (a szabályzó elvek követésében végzett odaadó szolgálat) túl van. Kérlek, értsétek meg, hogy azért végezzük az odaadó szolgálatot a szabályzó elvek szerint, hogy elérjük a Krisna iránti spontán mohóságot. A Krisna iránti mohóság nem mindennapi dolog. Az anyagi életben mindennapos jelenség a mohóság, de a Krisna iránti mohósághoz már tisztulásra van szükség.

Megosztom veletek a félelmemet, aggodalmamat. Miközben így teszek, lássuk, mennyire különböztök az ukrán bhaktáktól.

Bhakta: Mások vagyunk itt. (nevetés)

Devamrita Swami: Természetesen. Oroszország és Ukrajna olyan messze van egymástól (nevetés). Szóval az én aggodalmam az, hogy néhányan talán azt gondoljátok:

– Mi értelme van a szabályzó elveknek a Krisna-tudatban? Néha úgy tűnik, hogy csak követjük ezeket, ami olyan nehéz!

Hányan éreztek így néha? Emeljétek fel a kezeteket. Igen, pontosan ahogy gondoltam. Magunkban így gondolkozunk:

– A bhakti yogában olyan hosszú a tiltó lista. Eltiltanak ettől, nem teheted ezt meg azt és még azt sem… – Néha így gondolkozunk:

– Milyen lesz így a jövőm? Egész életemben ezeket a szabályokat fogom követni? –– Igaz? Néha így gondoljátok.

Néha úgy véljük, hogy Krisna olyan kegyetlen, hogy ilyen csodálatos dolgot ajánl fel nekünk, mint a bhakti, de olyan nehézzé teszi az elérését. Hányan gondoltátok már, hogy Krisna túl nehézzé tette a bhakti elérését? Nyújtsátok fel a kezeteket. Igen, igen, mindenki egyetért abban, hogy a bhakti csodálatos dolog. Minden bhakta felkiáltana: bhakti ki jaya! Ugyanakkor úgy érezzük, hogy a szabályzó elvek túl nehezek, ugye? Tudom, hogy néhányotóknak az jár a fejében, hogy ha Krisna tényleg igazságos, akkor ad nekünk bhaktit anélkül is, hogy annyira szigorúan kellene követnünk a szabályokat. Igen, ez egy jó Isten lenne, mi? Olyan Isten aki ezt mondja:

– Csak higgy bennem, mindössze ennyi, amit tenned kell!

Jó Krisna lenne, ugye? Ehelyett Krisna azt mondja nekünk a Bhagavad–gitában, hogy akinek nincs spontán szeretete iránta, az gyakorolja az odaadó szolgálatot a szabályzó elvek követésével. Ez a probléma, ugye? Miért nem tud Isten minket egyszerűen csak Krisna-tudatossá tenni? Amikor otthonról a templom felé sétálunk, hirtelen belénk csap a villám és feltölt minket Krisna-tudattal. Miért nem lehet így? A tizen- és huszonévesekben merülhet ez fel elsősorban. Persze tudom, hogy a harminc, negyven éveseknek tökéletes önkontroljuk van – csak a fiataloknak vannak nehézségeik!

Így gondolkozunk:

– Az egész életem kínlódás lesz így. Mit akar tőlem Krisna, hogy szenvedjek? Miért kell annyira eltérnünk az átlagemberektől? Miért nem lazíthatunk. Higgyünk Krisnában, közben meg viselkedjünk úgy, mint mindenki más.

Tudom, sokan így vélekednek. Köszönöm az őszinteségeteket.

Eszünkbe kell vésnünk, hogy a sadhana szabályzó elveinek követése azt a célt szolgálja, hogy erős mohóságot és vágyakozást fejlesszünk ki Krisna iránt. Persze értem, hogy ez talán furcsának tűnik ez: a mohóság kifejlesztéséhez szabályzó elveket kell követni. Látjátok: a Krisna iránti mohóság olyan különleges, hogy meg kell tisztulnunk ahhoz, hogy megtapasztalhassuk.

Mindannyian tudjátok, milyen érzés az anyagi mohóság. Amikor meglátsz egy szép tál fagyit, tüstént megeszed majd egyre többet és többet akarsz belőle. Elmerülsz abban az érzésben, ahogy a fagyi lecsúszik a torkodon a gyomrodba. Először ízlelgeted a szádban, majd a hasadban érzed. Még többet és többet eszel, a hasad pedig egyre nagyobb lesz – ez az anyagi mohóság. Most nézzük meg, hogy Krisna-tudatban milyen a mohóság? Hogyan jutunk hozzá ehhez a Krisna iránti erős sóvárgáshoz? Több Krisnát, több Krisnát, és soha nem elég Krisnából! Hogyan fejlesszük ezt ki? A folyamat a sadhana bhakti. De úgy vettem észre, sok bhakta nem érti, mi a szabályzó elvek követésének a célja. Megfigyeltem, hogy sok bhakta érzékennyé válik:

– Micsoda kínlódás! Mindig ilyen lesz?! Hát meddig fogom tudni követni ezeket a szabályokat?

Hadd áruljam el nektek, ha nem értitek, hogy mi a cél, akkor nem lesz meg a kellő lelkesedésetek a szabályok követéséhez. Ezért aztán nagyon fontos hallani Krisnáról és a kedvteléseiről, hogy megértsétek, mi a cél. különben néhány év Krisna-tudat gyakorlása után az elszántságotok köddé válik.

Mi történik, amikor először megismerkedtek a bhaktival? Emlékeztek? Általában nagyon lelkesek vagytok, mert már olyan sokat szenvedtetek az anyagi életben. Annyi féle módon próbáltatok élvezni és sosem sikerült. Akkor hirtelen ott van Krisna, a maha mantra, a prasadam, a fesztiválok, bhakták – minden olyan szép. Mi történik pár év elteltével? Elfelejtitek, hogy mennyire aggódtatok mindig, mennyit szenvedtetek, és így kezdtek gondolkozni:

– Az anyagi világ nem is tűnik olyan rossznak. Régebben sem volt annyira. Most hogy már néhány évet eltöltöttem Krisna-tudatban, követnem kell a szabályokat. De mi értelme van ennek? Évről évre csak újabb szabályok.

Lehetséges, hogy így kezdtek el gondolkozni? Az idősebb bhakták? Nem kell bevállalnotok. Ne tegyétek fel a kezeteket. Ennek a tudatnak az az oka, hogy nem kapunk eleget Krisnából. Ha nem értjük a szabályzó elvek követésének a célját, akkor az egész Krisna-tudatos folyamat tehernek tűnik.

Elérkeztünk egy lényeges részhez. Szeretném, ha képesek lennétek különbséget tenni a két dolog között, és nagyon fontos, hogy ismerjétek ennek módszerét. Szeretném, ha külön tudnátok választani azt az eredeti érzéseteket, amikor a Krisna-tudatba jöttetek. Főleg arra utalok, hogy válasszátok külön az örök aggodalmaktól való menekülést a Krisna iránti igazi vonzalomtól. Hogy tetszik ez nektek? Lehetséges? Tudjátok, milyen érzés megszabadulni az anyagi aggodalmaktól? Például, ha valaki újra és újra fejbe vágja a fordítónkat, Premavardhana dast. Mondjuk a felesége mérges rá és egy fazekat tart a kezében. Amikor végre abbahagyja az ütlegelést, mi az első dolog, amit érezni fog?

Bhakta: Hálát.

Devamrita Swami: Nem, megkönnyebbülést fog érezni.

– Abbahagyta, nem érzem már végre a fájdalmat. – De ez vajon ugyanolyan, mintha pozitív érzelmei lennének a felesége felé? Értitek? Azt akarom mondani, hogy ez két különböző dolog: a megkönnyebbülés érzése: “Ó, nincs több fájdalom” és a pozitív vonzalom: “újra vonzónak talállak.”

Kérlek, gondolkozzatok el ezen. Képessé kell válnotok arra, hogy megkülönböztessétek az érzéseiteket Krisna-tudatban, fel kell ismernetek azt az érzést, amikor csak megkönnyebbültök az anyagi aggodalomtól. Az igazi Krisna-tudat azt jelenti, hogy pozitív vonzalmat érzünk Krisna nevei, formája, tulajdonságai és kedvtelései iránt. Sok bhakta jön a Krisna-tudatba majd egy, két, három, öt vagy akár hat év után ezt mondjak: “Végre boldogabb vagyok.” Sokszor ezalatt azt értik, hogy “Sokkal kevesebbet szenvedek, maya nem rugdos többé”. Ez mind nagyon jó, arra kell azonban igazán vágyakoznunk, hogy Krisna nevéhez, formájához, tulajdonságaihoz és kedvteléséhez vonzódjunk.

Írj kommentet