A szív sötétje

ápr 29

Sosem volt olyan korszak, amikor az emberek ilyen intelligensek és fejlettek lettek volna, igaz? Ha a félelmet nem ismerő tudósaink, szakembereink és politikusaink vezetnek minket, hogyan is veszíthetnénk? Igazoljuk ezt, kezdjük az Oxfordi, a Milánói vagy a Melbourne-i Egyetem fejlett tudósainak és orvosi etikai szakértőivel.

- Az orvosoknak legyen joguk az újszülött csecsemőket megölniük, ha mozgássérültek, túl drága fenntartani őket vagy egyszerűen nem akarja őket az anyukájuk. – mondják ezek az élvonalhoz tartozó tudósok. – A csecsemők nem igazi emberek.

Vegyük észre, hogy végül is ez egy becsületes materialisra kövezkeztetés, hiszen ha minden és mindenki anyag, akkor miért ne tisztogatnánk meg az emberi lényként ismert anyaghalmazt azzal, hogy a hibás vagy nem kívánatos anyagot kidodjuk, mint a szemetet? Ha a szellemi lélek nem létezik, akkor mit számít egyáltalán? Semmi különbség nincsen egy sörösdoboz és egy ember között.

Francesca Minerva, az orvosi etika női szakértője úgy véli, hogy a kisbaba nem valódi személy, ezért ha az első napokban megöljük, az csak kis mértékben különbözik attól, ha a méhben abortáljuk. Sőt mi több, még egy egészséges babának is kiolthatják az életét, ha az anya úgy dönt, hogy nem engedheti meg magának, hogy gondoskodjon róla.

Dr. Minerva szerzőtársával, a Milánói Egyetem bioetikusával, Alberto Giunlinivel együtt a Medical Ethics (Orvosi Etika) nevű újságban arról érvel, hogy a „születés utáni abrotuszt” engedjék meg minden olyan esetben, amikor az abortusz is lehetséges.

Állításuk szerint, ahogy egy meg nem született gyermeknek is, így az újszülöttnek is még reményeket, célokat és álmokat kell kifejlesztenie, ezért noha nyilván emberi lény, mégsem személy, akinek erkölcsi joga lenne az élethez.

Láthatjuk, hogy csak azzal törődnek, hogy a szülőknek, a család idősebb gyermekeinek és a társadalomnak mint egésznek céljai és tervei vannak, melyeket a gyermek megérkezése befolyásolhat. Ezért a teljes mértékben emberi lények számítanak elsősorban, különösképpen mivel a csecsemő, noha emberi lény, még nem személy.

Miért éljenek a mozgássérült gyerekek? A kutatók arra mutatnak rá, hogy a családalapítás gyakorlati valósága az, hogy a szülők gyakran a gyermek megszületéséig nem is tudják, hogy mozgássérült. Noha a mozgássérült gyermek boldog is lehet, mégsem lesz mindarra képes, amire egy normális gyerek.

- Egy ilyen gyermek felnevelése elviselhetetlen teher mind a család, mint a társadalom számára.

Miért viszolyogjunk a vértől és legyünk szentimentálisak? A logikus ellenérv szerint a társadalomban többmillió meg nem született gyermeket abortálnak, noha ha a magzatot békén hagyják és lehetővé teszik, hogy kijusson a méhből, megvan az esélye arra, hogy teljes emberi életet éljen.

Következésképpen a tudósok szerint nincs nagy különbség aközött, ha eltávolítanak egy gyereket az anyaméhből, vagy nem sokkal azután, hogy az anyaméhből kijutott. Egyik esetben sem fejlődött ki a személy, ezért a szülők és a társadalom szabadon azt tehetik, amit jónak látnak.

Legyünk a haladás mellett, legyünk gyakorlatiasak. A bioetika szakértői még azt is helyeslik, ha egy egészséges csecsemőt likvidálnak, ha a nő körülményei megváltoztak, és többé nincs se ideje, se pénze, se energiája gondoskodni róla.

Azzal érvelnek, hogy az örökbeadást a gyermek anyja dönti el, ami az anyának azonban pszichikai gondokat is okozhat.

A korai nyugati civilizáció is azt tanítja, ami illusztris elődeinknek, az ókori görögöknek és rómaiaknak bevett szokása volt.

A Római Birodalomban a mozgáskorlátozott gyerekeket a szülők gyakran a sorsukra bízták, mert nem tudták vagy nem akarták magukra venni az anyagi terhet. Kint hagyták a gyereket, hogy vagy éhen haljon, vagy a természet erői végezzenek vele. Közterületre tették ki az ilyen gyermeket. Ez teljesen elfogadott és megalapozott gyakorlat volt.

Az ókori görög városállamban, Spártában nem sok választása lehetett az embernek. Az újszülötteket az állam tulajdonának tekintették, ezért a közösség vezetője minden egyes gyermeket megvizsgált. Ha a gyermek torznak vagy egészségtelennek bizonyult, a szülőknek ki kellett tenniük őt.

A családi költségek enyhítésének erkölcsös módja:

A nyugati kultúra ezen megalapított társadalmaiban előnyben részesítették, ha a gyermeket a természet kénye kedvére bízták, mint ha elpusztították volna, hiszen így természetes okok miatt halt meg, ami erkölcsösebb halál, mintha megölték volna őt.

Ha valaki nem ismeri az önvaló, a Felsőlélek, a dharma lelki tudományát, akkor idáig jut a társadalom: a durva, démonikus materializmus, mely mentes a „szentimentális kedvességtől”. Újra és újra ugyanaz a rusnyaság üti fel a fejét, évszázadról évzsázadra.

 

Devamrita Swami, 2012. március 5., 4:32

 

Írj kommentet