Könyvosztás Vaisesika prabhuval

feb 17

Tovább

“Teljes szívemből szeretlek, ezért . . . “

feb 10

Vajon ezek egy fiatalember szirupos szavai, aki a párjának udvarol? Nem, igazából Srila Prabhupáda írta őket egyik női tanítványának, aki elhagyta a férjét, és egy másik férfival lépett le.

Hangolódjunk rá Krisna-dévi és Subala das 1967-68-as történetére. A helyszín az USA nyugati partja, ahol csak egy pár üzlethelyiség állt, és kevesebb mint 100 fiatal, tapasztalatlan lelki gyakorló élt.

Egy fiatal házas bhakta pár Új-Mexikóba, Santa Febe ment, hogy központot nyisson.

Prabhupáda egy egész sor lelki és vezetési tanáccsal látta el mind Krisna-dévit, mind Subála dást – tehát nem csak a férfit. Például amikor a santa fei kis központ megnyitó ünnepségét szervezték, Prabhupáda igyekezte tiszta bhaktikus lelkesedését átragasztani rájuk:

„Szépen szolgáltátok az Urat, amikor megnyitottátok ezt a nagy központot, amiért minden bizonnyal megkapjátok Krisna áldását. A Krisna-tudat transzcendentális tudomány, mely feltárulhat az őszinte bhakta előtt, aki készen áll arra, hogy az Urat szolgálja. Érzékeink alkalmatlanok arra, hogy transzcendentális témákat fogjanak fel, ha azonban lefoglaljuk magunkat az Úr állandó szolgálatával, idővel megtisztulnak. Az Úr kegyéből siker koronázza majd őszinte erőfeszítéseteket, hogy megnyissátok a központot Santa Feben.”

Az új úttörő párba vetve reményét, Prabhupáda így lelkesítette őket:

„Te és Srimati Krisna dévi őszintén munkálkodtok a Krisna-tudat ügyén, ezért Krisna sosem engedi, hogy nehézségeitek legyenek, bízzatok ebben. Ne törjön le semmi titeket. Tartsatok össze, mint férj és feleség. Ha senki sem tér be a központba, énekeljetek és hallgassátok a szentírást egyedül. A siker vagy a kudarc nem számít. Az abszolút síkon nincsenek ilyen relatív fogalmak, mint a siker és a kudarc. Az abszolút síkon egyetlen dolog létezik: Krisna szolgálata. Ne törődjetek az eredménnyel. Krisna minden bizonnyal tudja, hogy nagyon komolyan dolgozunk, ez jelenti életünk sikerességét.”

1967-ben a sannyása titokzatos, egzotikus fogalom volt, és az újdonsült feleségek a híresztelések miatt azt képzelték, hogy férjük bármelyik pillanatban elhagyhatja őket, hogy az erdőbe vonuljon egy szál alamizsnás edénnyel a kezében.

Prabhupáda maga igyekezte a fiatal hölgyek félelmeit és bizonytalanság érzetét eloszlatni:

„Kedves Krisna devim,

Kérlek, fogadd áldásaimat.

Nagyon örültem október 20-ai levelednek. Megértem, hogy aggódsz a férjed miatt, de bízz abban, hogy sosem fogom azt tanácsolni a férjednek, hogy hagyjon el téged. Mindketten jó lelkek vagytok, és mindig az Úr szolgálatában foglaljátok le magatokat. Akinek a felesége segítőkész, annak nem kell a sannyás rendbe lépnie. Ha szükséges, mindketten prédikálhatjátok a Krisna-tudatot a férjeddel együtt. A Krisna-tudat fontosabb, és ha a férj és feleség karöltve együtt dolgozik, felesleges azt gondolni, hogy a feleség akadály a Krisna-tudatban. Amíg én élek, az utasításaim szerint kell cselekednetek, és szó sincs arról, hogy akadály lennél.”

Örüljünk, milyen személyes módon törődött Prabhupáda ezzel a két szerencsés lélekkel. Tudnunk kell azonban, hogy Krisna valahogyan gondoskodni fog őszinte bhaktáiról – rólad, rólam és mindannyiunkról a múltban, a jelenben és a jövőben. Sose érezd úgy, hogy elhagyatott vagy a bhakti útján; figyeld, Krisna hogyan terjeszti ki saját magát, hogy elérjen téged közvetlenül, vagy akár a bhaktáin keresztül.

Annak ellenére, hogy Prabhupáda meleg szavakkal bátorította és egyengette Krisna-devi útját, függetlenségét kihasználva néhány hónappal később képtelen volt ellenállni máyának. A dráma a következő bejegyzésemben folytatódik, melyben tanúi lehetünk Prabhupáda bátor erőfeszítéseinek, hogy megmentse őt a fulladástól.

 

 Dévamrita Szvámi, 2012. január 11., 21:24

Tovább

Bhakti szívfájdalmak

feb 09

- Mind összetartozunk – mondja mindig kedves istentestvérem, Vaisesika Prabhu. A bhakti-jóga társadalmi ügy, a különböző szinten álló gyakorlók a kölcsönös támogatás és a fejlődés érdekében jönnek össze. Mi történik, ha valakinek kisiklik az élete és leesik? Vagy, ami még rosszabb, hirtelen illúzióba esik? Mindannyiunknak megvannak a maga fájdalmai és megrázkódtatásai. A kezdőket még elméjük kételyei is mardossák: „Ha neki gondjai vannak, mi lesz velem? Ki vagyok én, hogy azt képzeljem, sikeres lehetek, ha ő is elbukott?”

Főleg akkor tűnődnek el ezen a kezdő bhakták, amikor idősebb, fejlettebb gyakorlók térnek le az útról, és megborulnak. „Mi lesz a folyamattal és a saját lelki gyakorlataimmal?”

Ami engem illett, látom az okokat, legyen szó akár fiatal vagy idős bhaktáról, legyen a kihágásuk akár rövid vagy hosszú távú. Érzem, ahogy az illúzió satuja összeroppantja őket. Látom, ahogy az anyagi természet megharapja őket, készen arra, hogy fogaival szétmarcangolja mind.

Nagyon elkeserítő.

Aztán miután menedéket veszek a bhágavata filozófiánál, végül visszanyerem az egyensúlyomat.

A bhakti jógik egyaránt gondolkoznak a fejükkel és a szívükkel. Ideális esetben a kettővel egyszerre.

Amikor Srila Prabhupáda első avatott tanítványai elhagyták a mozgalmat 1968 korai időszakában, miután tudtunkra adta szomorúságát, ezt mondta:

- Nem az a csoda, hogy Krisna-dévi elment (talán később írok az esetről). Az a csoda, hogy MI képesek vagyunk itt maradni és Krisnát szolgálni. Máyá erős, hiszen Krisna isteni energiája. Ritka az olyan ember, aki tényleg Krisna szolgálatába áll és ott is marad. Az élőlény gyakorlatilag tehetetlen máyá hatalmának uralma alatt, és csakis Krisnához kiálthat segítségért. Minden pillanatban imádkoznunk kell, hogy máyá hatalma ne zavarhasson meg minket.

Kiáltsuk állandóan, mindörökké együtt:

Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare/Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare.

 

Dévamrita Szvámi, 2012. január 6., 3:00

 

Tovább

Év végi fesztivál

feb 07

Nemsokára megtöröm a csendet. Addig is hallgassátok meg ezt a gyönyörű mayapuri videót. Egy mechanikus távirányított repülőgép készítette a felvételt, melyet egy számítógép segítségével irányítottak a földről. Gratuláljunk az új zélandi Prananath dasnak ezért az odaadó technikai műérzékért.

 

Dévamrita Szvámi, 2012. január 3., 4:19

Tovább

Búcsú egy kedves istentestvértől

feb 07

Yamuna devi dasi, aki Srila Prabhupáda úttörőinek első hullámában csatlakozott, és ebben a különleges időszakban abban segítette, hogy az egész világ körül elterjessze az egyetemes Hare Krisna mozgalmat, most elhagyta a testét.

New Yorkban kezdte a Második Sugárúton, ahol Srila Prabhupáddal először a testvére a későbbi Mukunda Szvámival kötött házasságakor találkozott. Yamuna kulcsszerepet játszott az ISKCON kényes születésekor és zsenge korában, majd éltető erőt adott az első kritikus napokban San Franciscoban, Londonban és Indiában. Az egész világon minden ISKCON templomban az ő hangját hallani a murtik üdvözlésekor, ahogy transzcendentális hangján megszólal: govindam adi-purusam tam aham bhajami.

El kell ismernem, ő volt az egyik azon igen kevés hölgyek közül, aki miatt el tudtam pirulni. 13 évvel idősebb bhaktaként hidegvérrel hatolt át hivatalos szvámi álcám alá:

- Gyerünk, hadd lássam azt a gyönyörű mosolyt!

Veterán, sokat tapasztalt női megérzésének segítségével azonnal felismerte a nyomokat, ami egy férfin a nő hagyott, aki nagyon szerette a gyermekét.

Yamuna két nappal ezelőtt, éjjel hagyta el betegségben kimerült testét, kezében a japa zsákja. Tudom, miközben elhagyta a testét, arra vágyott, hogy újra csatlakozhasson Srila Prabhupádához Krisna szolgálatának örök kedvteléseiben. Bárcsak mind elérnénk ezt a célt.


Dévamrita Szvámi, 2011. december 22., 4:21

 

Tovább

Találj magadra az igazi kirtanban

feb 07

Ki vagyok én? Remélem, nem bánjátok, néha szeretem a mély vizet. A kérdésem: A kirtan tényleg haza tud vinni minket, egészen Krisna közelébe? Mi történik, ha a kirtan után már ebben az életben megtisztul a szív az összes kosztol, ami az elmúlt életek során felgyülemlett?

Lelki nagyatyám és tanítómesterem, param-guru Srila Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakur eltávozási napjának ünnepén, aki az ISKCON alapító ácárya, Srila Prabhupáda előde, Srila Bhaktisiddhanta versén elmélkedtem, melynek címe Dusta-Mana.

Kiszemelte az álbhaktákat, akik otthagyják a nyilvános kirtant, hogy magányukba burkolózva világi imádatot arathassanak le, magukat igen fejlettnek állítva be. Noha a verset nyolc évtizeddel ezelőtt vetették papírra, ma is aktuális. Tetszelgő sztárbhaktákból ma is akad bőven mind Indiában, mind nyugaton.

„Te gonosz elme! Mit gondolsz, miféle vaisnava vagy? Amikor magamutogatón az Úr Hari szent nevét énekled egy elhagyatott helyen, csak azért teszed, hogy hamis világi hírnevet szerezz magadnak, s az egész csak merő képmutatás!”

Srila Bhaktisiddhanta a továbbiakban elmagyarázza, hogy Krisna nevei éneklésének a dicsősége és a kirtan nem arra szolgál, hogy az elismerés és hírnév anyagi tüzét tápláljuk. Az ilyenfajta törekvések az éneklőt a disznó ürülékével fedik be. A megfelelő motiváció és annak kifejezése: „Prédikálj, hogy életet adhass a világiak mozgó holttestének.”

Aztán a leghangsúlyosabb rész, melyet a vers 19. azaz utolsó versszakában találunk, tisztán megvilágítja az ösvényt, melyhez az emelkedett éneklés vezet.

„ Rádhának és az Ő szeretett Krisnájának eme alázatos szolgája mindig a kírtanát várja, s mindenkit arra kér, hogy énekelje hangosan az Úr Hari neveit. A közös éneklés transzcendentális hatalma automatikusan felébreszti az Úrra és az Ő isteni kedvteléseire való emlékezést, méghozzá az ember örök lelki formájára jellemző módon. Csak ekkor válik az is lehetségessé, hogy az ember egy magányos helyre vonuljon, és az Urak bensőséges szolgálatát végezze.”

Srila Bhaktisiddhanta eme legragyogóbb ékköve a Bhagavatam egyik gyönyörű versére emlékeztet (2.8.5):

„Az Úr Krisna — a Legfelsőbb Lélek — hanginkarnációja [azaz a Srímad-Bhágavatam] behatol az önmegvalósított bhakta szívébe, helyet foglal szeretetteljes kapcsolatuk lótuszvirágán, s így lemossa az anyagi társulás porát, a kéjt, a dühöt és a vágyakozást. Hatása olyan, mint amikor az őszi eső a sáros vízzel teli tócsákra hullik.”

A magyarázatban Srila Prabhupada felfedi, hogy a fejlett szinten hogyan működik, ha valaki Krisnáról hall vagy énekel:

„Ha az ember őszintén törekszik arra, hogy hallja a Srímad-Bhágavatamot, akkor felismeri eredeti kapcsolatát az Úrral a szolgálat, a barátság, a szülői szeretet vagy a hitvesi szerelem transzcendentális kapcsolatában, s ezzel az önmegvalósítással az ember egyszerre elnyeri az Úr transzcendentális szerető szolgálatát. A tiszta bhakták — Nárada és mások — nemcsak mind önmegvalósított lelkek voltak, de a lelki ösztönzésre hallgatva természetesen prédikáltak is, számtalan szerencsétlen lelket felszabadítva, akik az anyagi kötőerők hálójába kerültek. Ilyen hatalmassá váltak csak azért, mert őszintén követték a Bhágavatam elveit, amelyek a szentírások rendszeres hallgatását és az imádatot írják elő. Az ilyen tettek hatására a szívben lakozó Úr személyesen távolítja el a szívben összegyűlt anyagi kéjt és társait.”

Szóval ne aggódjatok, ne bosszankodjatok, mi dereng előttetek, bármilyen távolinak is tűnjék. A Szent Név éneklése és a Bhágavatam forgatása, megspékelve a könyv osztásával minden bizonnyal célhoz visz minket Krisnával való eredeti kapcsolatunk útján.


Dévamrita Szvámi, 2011. december 16., 4:26

 

Tovább

A legnagyobb szépség csap le rám az éjszaka közepén

feb 07

Pár nappal ezelőtt alvás közben ahogy az elme Krisnával kapcsolatos gondolatokat keresett, majd hirtelen az alább szavak jelentek meg a tudatom képernyőjén: „A léleknek csak az Úr Caitanya és a bhaktái hiányozhatnak.” Bár aludtam, azonnal felismertem bennük Prabhupáda szavait a Caitanya-caritámritából.

Elismerem, hogy befejezvén föld körüli utamat, amikor végre leszálltam Új Zélandban a durva és finom fizikai testem olyan volt, mint egy kivert kutya.

Milyen édes érzés volt transzcendentális orvosi receptet kapni, hogy felvidítson! 1974-ben 23 évesen, egy éves bhaktaként az alábbi szavakon elmélkedtem, hogy lelki táplálékhoz juthassak. Egy megkapóan gyönyörű vers magyarázatából származnak:

„Ó, kegyes Úr Caitanyám, bárcsak transzcendentális tetteid nektári Gangesz-vize sivataghoz hasonlatos nyelvem felszínén folyhatna! Ezt a vizet az éneklésnek, a táncnak és Krisna szent nevei hangos vibrálásának lótuszvirágai, a tiszta bhakták örömének hajlékai varázsolják széppé. Hattyúkhoz, kacsákhoz és méhekhez hasonlítják ezeket a bhaktákat, akiknek fülét megörvendezteti a folyó áramlásának dallamos hangja.”

(Caitanya-caritámritka, Adi-líla, 2.2)

A 70-es évek elején épp befejeztem az egyetemet, az USA-ban társadalmi felbolydulás zajlott, amikor is a legtöbb hallgató valamiféle aktivista volt. Belefáradtam az anyagi megoldásokba, hiszen tudtam, hogy sosem fognak működni, és hiteles tudásra vágytam, ami végre változásokat hoz. Ekkor léptem be a bhakti-akadémiába. Ennek a versnek a magyarázata volt állandó meditációm tárgya. Kemény szavakkal foglalta össze az anyagi tudás mezőin tett kalandozásaimat, melyet az emberi társadalomban hasztalan próbálunk alkalmazni:

 

„Nyelvünk örökké azzal van elfoglalva, hogy haszontalan hangokat hallasson, amelyek nem segítenek bennünket a transzcendentális béke megvalósításában. A nyelvet sivataghoz hasonlítják, mert a sivatag folytonosan friss vizet igényel ahhoz, hogy földje termékennyé és gyümölcsözővé váljon. A víz az az elem, amelyre a legnagyobb szükség van a sivatagban. Az átmeneti élvezet, melyet a művészet, a kultúra, a politika, a szociológia, a száraz filozófia, a költészet stb. anyagi témáiból meríthetünk, olyan csupán, mint egyetlen csepp víz, mert az ilyen témák rendelkeznek ugyan a transzcendentális boldogság minőségével, de az anyagi természet kötőerői itatják át őket. Ezért sem együttesen, sem külön-külön nem képesek kielégíteni a sivataghoz hasonló nyelv roppant szükségleteit. A különböző konferenciákon zajló kiabálás ellenére a sivatagszerű nyelv továbbra is eleped a szárazságtól. Ezért az embereknek a világ minden táján az Úr Srí Caitanya Maháprabhu bhaktáiért kell kiáltaniuk, akik olyanok, mint a Srí Caitanya Maháprabhu csodálatos lótuszlába körül úszkáló hattyúk, vagy a méhek, akik méz után kutatva transzcendentális boldogságban döngicsélnek lótuszlába körül. Az úgynevezett „filozófusok”, akik a Brahman, a felszabadulás és a hasonló száraz elmélkedés céljainak elérése után sírnak, nem képesek megszüntetni az anyagi boldogság szárazságát. Maga a lélek másra vágyik. A lélek egyedül az Úr Caitanya Maháprabhu és sok-sok hiteles bhaktája kegyéből találhat vigaszt. A bhakták sohasem hagyják el az Úr lótuszlábát, hogy hamis Maháprabhukká váljanak, hanem mindannyian lótuszlábán csüggenek, éppen úgy, ahogyan a méhek sem hagyják el soha a mézzel átitatott lótuszvirágot.”

Ne engedd, hogy az elméd olyan legyen, mint a légy, ami rejtélyes módon imádja a szemetet – a kritizálást és a panaszkodást. A mi terepünk a méz-itatta lótuszvirág. A bhakti-méhek sosem adhatják fel. Ilyen társulásra vágyj!

 

Dévamrita Szvámi, 2011. december 10., 23:15

Tovább

Nézzétek el nekem: íme a kívánság listám

feb 07

Mire vágyik a fáradt test és az elcsigázott elme, miután jövő héten véget ér három és fél hónapos világ körüli utam? Hogyan érezheti át a szvámi, akinek nincs otthona, az „otthon, édes otthon” hangulatát, és pihenhet végre?

Íme a vágyaim luxus listája:

Kényeztessetek azzal, hogy Krisnáról beszéltek nekem.

A szent név lelki fényébe burkoljatok be.

Vegyetek körül kirtannal, ami megnyugtatja és megborzongtatja a lelket.

Ez a célom, mely olyan cél, amit fokozatosan lehet elérni:

„Az Úr tiszta bhaktája, akinek a szíve az odaadó szolgálat folyamatának hatására megtisztult, soha többé nem hagyja el az Úr Krisna lótuszlábát, mert az tökéletesen elégedetté teszi őt, mint ahogyan a vándort is elégedettség tölti el otthon egy küzdelmekkel teli út után.”

(Srímad Bhágavatam 2.8.6)

 

Dévamrita Szvámi, 2011. december 2., 3:58

Tovább

Tréfás kedvű Isten

feb 06

Mikor különösen ironikus vagy figyelemre méltó dolog történik az életünkben, alkalmanként így gúnyolódhatunk:

- Krisnának tényleg van humorérzéke.

Valóban, a vrindávani kedvtelések is ezt bizonyítják.

Uddhava elmeséli, hogy egy napon Krisna kertészlánynak öltözve egy üvegházba tartott. Annyira elbűvölte a tehénpásztorlányokat a vicceivel és nevetésével, hogy amint elment, teljesen megszédültek. Bár kertészeti munkájukat még nem fejezték be, eksztázisukban elméjük és szemük is cserbenhagyta őket.

Krisna mellett Vraja lakói is képesek a vidámságra és a tréfára. Hallgasd csak, az egyik gopi hogyan sziporkázott Kutiláról, Abhimanyu, Rádharáni álférjének testvéréről:

“Kedves Kutílám, Jatílá leánya! Olyan hosszú a melled, mint a zöldbab – egyszerűen csak száraz és hosszú! Káprázatos orrod felülmúlja a békák orrának szépségét, szemed pedig csodálatosabb, mint a kutyáké. Ajkad szégyenbe hozza a lángoló parazsat, a hasad pedig oly gyönyörű, mint egy hatalmas dob. Kedves szép Kutílám, te vagy a legszebb Vrindávana tehénpásztorlányai között, és úgy vélem, rendkívüli szépséged miatt te ügyet sem vetsz Krisna fuvolájának csábítóan édes hangjára!”

(Venu-gíta)

Az odaadás nektárjában említett Krisna és bhaktái közti tréfálkozás mellé még találunk az Úr Caitanya kedvteléseiben is különös fajta humort.

Maháprabhu nagyapja, Nilambara Csakravarti ill. Raghunátha das apja és nagybátyja közeli barátok voltak. Az Úr Caitanya egykorú volt  Raghunátha dásszal, és az idősek barátságán élcelődött:

„Apád és bátyja mindketten testvéri kapcsolatban állnak nagyapámmal, Nílámbara Cakravartíval, ezért nagyapáimnak tekintem őket.”

Nézzük csak, elég merészek és tiszták vagyunk-e ahhoz, hogy élvezzük Maháprabhu transzcendentális bolondozását. Biztonsági öveket becsatolni!

“Kedves Raghunátha dásám! Apád és bátyja éppen olyanok, mint a férgek az anyagi élvezet vermét színültig töltő ürülékben, mert az anyagi élvezet súlyos betegségének mérgét tekintik boldogságnak.”

Srila Prabhupada ezt írja a magyarázatban:

„Az anyagi élvezethez ragaszkodva az ember számtalan gyötrelmes feltételhez kötődik, kárhozott helyzetét mégis boldogságnak véli. Az érzéki élvezet olyan erős az ilyen ember számára, hogy nem képes megválni tőle, éppen úgy, ahogy az ürülékben élő féreg sem képes elhagyni az ürüléket. Aki túlságosan átadja magát az anyagi élvezetnek, az lelki szempontból nézve pontosan olyan, mint egy féreg az ürülékben. Noha ez a helyzet a felszabadult lelkek szemében végtelenül nyomorúságosnak tűnik, a materialista élvező nagyon ragaszkodik hozzá.”

(Lásd Caitanya-caritamrita Antya-lila 6. fejezet 196-199 vers a mélyebb betekintéshez)

 

Sri Gaura Hari hadd tréfáljon meg minket. Jöjjön el a nap, amikor a ragaszkodástól való mentesség és a megvalósítás érett szemszögéből utoljára nevethetünk.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. november 24., 3:34

Tovább

Szeretőnek lenni

feb 06

Megéri várni a szeretetteljes életre?

Mindannyiunknak a szívélyesség felé vezető útra kell lépnünk, a legmagasabb hegyeket megmászva, hogy hazatérjünk?

Ezt az árat kell megfizetnem, hogy hiteles szerető legyek?

Az odaadás nektárjának 17. fejezetében Srila Prabhupada a tiszta bhakta szeretetre való képességét a következőképpen magyarázza:

„A szabályozott odaadó szolgálat végzésének folyamatával az ember felemelkedik a transzcendentális szintre, túl a természet anyagi kötőerőin. Szíve ekkor ragyogni kezd, akár a nap. A nap messze a bolygórendszerek felett ragyog, és nincs olyan felhő, amely eltakarhatná. Hasonló módon amikor egy bhakta úgy megtisztul, mint a nap, tiszta szívéből eksztatikus szeretet árad, amely sugárzóbb a napfénynél is.”

Lehetetlen küldetés, vagy az egyetlen előre vezető út?

A napnál is sugárzóbb szeretet árad a szívből?

Mire lennél hajlandó, hogy egy napon így legyél képes szeretni?

„Csak ekkor válik Krisna iránti ragaszkodása tökéletessé.” – folytatódik Az odaadás nektárja – „A bhakta ösztönösen arra sóvárog, hogy eksztatikus szeretetben szolgálja az Urat.”


Dévamrita Szvámi, 2011. november 14., 18:47 

Tovább