Mayapuri álmodozás

dec 22

Ausztrália legdélebbi partján, Cairnes-ban ébredtem ma reggel, és közben Mayapur járt a fejemben. Tudom, hogy Vrindavan és Mayapur nem tárul fel a lázadó, diszharmonikus lelkek előtt. Bármilyen csodálatos is, annál sokkal több rejlik ott, mint amit az érzékeink felfoghatnak.

India szent helyein tett látogatás csakis akkor hat az életünkre drámai módon, ha elég tudással és alázattal rendelkezünk és elfogadjuk, hogy amit érzékelünk, nem a teljes valóság, még ha érzékeink fizikailag működnek is.

„Itt vagyok, mégsem vagyok itt” Vrindavan és Mayapur bizalmas birodalmának a helyes értékelési módja.

„Miért kellene látnom, milyen érdemet szereztem eddig?” – Ez az a hozzáállás, mely a szent Dhámában lelki szempontból visz minket valahova, amíg fizikailag ott tartózkodunk.

Ahogy Srila Bhaktivinoda Thakura mondja: „A Sötét kor lázadói, kiket az illúzió köt meg, miért rendelkezhetnének azzal az előjoggal, hogy láthatják Krisna bizalmas lakhelyének örök, teljesen lelki és határtalan kincsét? Maya ezért a dhámák lelki valóságát elrejtette földi területekkel.

A lázadással és irigységgel megvert szem csak annyit lát, amennyit egy világi felfedező.

Tudat alatt őszintén foglalkoztathat minket, amit jelenleg nem érdemlünk meg, amit nem becsülünk. Olyan ez, mint a csüggedt szerelmesek esete, akiknek közeledését látszólag figyelmen kívül hagyják, vagy elutasítják. Ilyenkor úgy dönthetünk, hogy bezárkózunk a saját kagylóhéjunkba, feltételekhez kötött természetünkbe. Ezt a mély pszichikai állapotot jelezve amikor senki sincs a közelben, a legtalálóbb kifejezési módunk egy-egy „hm”. Az internetes Urban Dictionary szerint ez annyit tesz: „Olyan hang, melyet akkor ad ki valaki, ha maga alatt van vagy duzzog.

Más szóval:

– Ha Krisna nem akar most engem, a pokolba vele; teszem a saját dolgom, ahogy Ő is. Ne feledd, megvannak a saját Kali-yuga kedvteléseim.

Ne mérgelődj.

Ne okozz magadnak felesleges gondot teljesen megalapozatlan csalódással.

Áldozd ezt a rövid életet Mahaprabhun keresztül Krisna szolgálatára, majd a Dhámák tényleg meghálálják az erőfeszítést. Ahogy maya köde felszáll, megpillanthatjuk a Valóságot, Krisna személyes lakhelyének lelki gazdagságát.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. augusztus 5., 0:08

Tovább

Hallgasd, mi van az elmémben

dec 17

Merj rá gondolni. Vissza Istenhez; ez annyit tesz, hogy létezni, legalábbis számomra és számodra? Egy törekvő bhakta vágyhat-e arra, hogy visszatérjen Krisna lakhelyére? Kit ismerek, aki tulajdonképpen tényleg arra áhítozik, és az az indíték fűti, hogy kikerüljön a vég nélküli születés körforgásából?

Íme egy lehetséges megközelítés: mi lenne, ha csendesen és békésen hagyjuk, hogy minden a maga medrében folyjon. Azaz:

— Vége, befejezem; eközben pedig egy-két dolgot még el kell érnem ebben az életben, el kell mennem pár helyre, találkoznom kell emberekkel, pénzt kell keresnem.

Vissza Istenhez – tényleg gyakorlatias törekvés? Talán ez a cél önző – egyfajta transzcendentális nyereség, mint amikor valaki megnyeri a lottót: ide nekem minden jót, a lehető legnagyobb jót.

Az Úr Caitanya úgy oldotta meg ezt a rejtélyt, hogy megmutatta, hogy odaadó szolgálatában

való mély és önzetlen elmerülés visszavisz Istenhez:

– Hajlandó vagyok számtalan születésnek alávetni magamat, amíg Téged szolgálhatlak.

A Pracséták további betekintést nyújtanak, hiszen azért imádkoznak, hogy bárhol is vándoroljanak az anyagi világban, mindig megkaphassák azoknak a társaságát, akik Krisna kedvteléseinek elbeszéléséhez ragaszkodnak. Más szóval, a bhakták felemelő társasága egyet jelent azzal, hogy visszatérnek Istenhez. (Srímad Bhágavatam 4.30.34)

Szeretném megosztani veletek azt a lenyűgöző Bhaktivédanta magyarázatot, mely mindig ámulatba ejt. Remélem, elolvassátok és elmélkedtek rajta:

“…Egy tiszta bhakta nem imádkozik a felszabadulásért vagy azért, hogy érjen véget számára a születés és halál körforgása, mert ezt nem tartja fontosnak. A bhakta számára az a legfontosabb, hogy lehetõsége nyíljon az Úr kedvteléseirõl és dicsõségérõl hallani. Azok a bhakták, akik ebben a világban az Úr szolgálatát végzik, a lelki világban is megkapják ugyanezt a lehetõséget. A bhakta számára így minden a lelki világ, mert amíg hallhat az Úr kedvteléseirõl vagy beszélhet róluk, addig azon a helyen az Úr személyesen jelen van. Tatra tisthámi nárada yatra gáyanti mad-bhaktáh. Az a hely, ahol a tiszta bhakták összegyûlnek, hogy énekeljenek, halljanak és beszéljenek az Istenség Legfelsõbb Személyiségérõl, Vaikunthává válik. Egy bhaktának nincs szüksége arra, hogy azért imádkozzon az Úrhoz, hogy a Vaikuntha világba kerüljön. Egy tiszta bhakta bárhol Vaikuthát vagy Vrindávanát tud teremteni pusztán azzal, hogy sértés nélkül énekel az Úr dicsõségérõl.

A Pracséták azért imádkoznak, hogy minden létformában (bhave bhave) lehetõségük legyen arra, hogy az Úr dicsõségérõl halljanak. Az élõlények az egyik testbõl a másikba vándorolnak, ám a bhakták nem különösebben vágynak rá, hogy megállítsák ezt a folyamatot. Caitanya Maháprabhu így imádkozik: mama janmani janmanisvare bhavatád bhaktir ahaituki tvayi. „Drága Uram! Bárcsak életről életre megingathatatlanul tiszta odaadó szolgálatot végezhetnék Neked!” A bhakták alázatosságból úgy gondolkodnak, nem méltóak arra, hogy belépjenek a lelki világba. Mindig azt gondolják magukról, hogy beszennyezik õket az anyagi természet kötõerõi. De azt sem kell kérniük, hogy megszabaduljanak az anyagi természet kötõerõitõl. Az odaadó szolgálat maga transzcendentális síkon van, ezért egyáltalán nincs szükség arra, hogy ezt a külön kedvezményt kérjék. Levonhatjuk a következtetést: a tiszta bhakták nem törõdnek azzal, hogy véget vessenek a születés és halál ismétlõdésének, ám arra mindig nagyon vágynak, hogy elnyerjék az Úr dicsõségét éneklõ és hallgató bhakták társaságát.”

 

Mit gondoltok? Gyakorlatias dolog, maga a valóság – vagy túl magasztos nekünk? Talán jobban tesszük, ha bizonyos távolságból dicsőítjük ezeket a szavakat. Vajon te és én valaha fontolóra vesszük, hogy megpróbáljunk így élni?

 

Dévamrita Szvámi, 2011. július 29., 3:15

 

Tovább

Legyen az otthonom a mennyek felett

dec 07

Az elektromos olvasó kiadta az útlevelemet, a kapu kinyílt, és átléptem Új-Zéland határát, ahova Los Angelesből érkeztem, miután hathetes körutat tettem az Államokban és Kanadában. Bár a gép az emberi munkát helyettesíti, szeretem igénybe venni, így nem kell emberekkel kapcsolatba kerülni.

Kedvelem az embereke, de hajnali ötkor 12 órás repülőút után semmi kedvem a bürokrácia útvesztőjéhez, és egy vámhivatalnokhoz, aki az arcomba bámul, és faggatózik:

– Hol járt, mennyi ideig volt távol? – majd végül: – Üdvözlöm otthon!

Az emberek nehezen értik meg, hogy létezhet olyan ember, akinek nincsen otthona, sem egy or-szág, amiről elmondhatja, ez az én hazám. Utazásaim során a programokon résztvevő emberek firtatják, honnan jöttem, hol az otthonom.

– Nincsen se hazám, se otthonom. – válaszolom mosolyogva.

Még a saját édesanyám is nehezen tudja elképzelni.

Egyszer, ha az anyag által megkötött időn és téren felülemelkedek, Krisna lakhelyére kerülök. Ott vár majd a legnagyobb repülőtéri fogadtatás, és a valódi édes otthon – az koncentrált örökkévaló-ság, tudás és boldogság örökké üde területe. Vajon örökké tartó szabadságom a krisna lilában vagy a gaura lilában lesz, esetleg mindkettőben?

Emlékezz Narottama Dasa Thakura szavaira:

– Ismersz-e bárkit, aki anélkül szabadult volna ki az anyagi világból, hogy egy vaisnavát szolgált volna?

Bhaktivinoda Thakura pedig így énekel:

– Krisna a bhaktája tulajdona; ezért a bhaktája után futok, és így kiáltok: Krisna! Krisna!


Dévamrita Szvámi, 2011. július 22., 5:35

 

Tovább