A szvámi lebukott . . . Las Vegasban

nov 21

Kis csapatunk Strip, a Las Vegas-i Sin City hedonista örömeinek fő sugárútja felé tartott. Most be kell vallanom: testeket kerestünk.

Komolyan.

Nem éjjel jártunk ott, ami a legjobb időszak a viták korában élő élvhajhászok számára. Délelőtt 10 óra körül. Azért ezt az időpontot választottuk, hogy elkerüljük a tömeget. A Luxor Hotelt jelöltük ki célpontunkká, mely a világhírű „Testek” című kiállításnak adott helyet. Emberi testeket és szerveket állítottak ki, melyeket előzőleg kémiai úton tartósítottak és színeztek, hogy minden szerv, izom, ideg és artéria feltűnő legyen.

Micsoda látvány!

Pár éve hallottam a kiállításról, miközben a neten multimédiás bemutatót kerestem egy vasárnapi beszélgetéshez.

Azokat a képeket nem lehet egy napon emlegetni magával a kiállítással, ami azóta sokat fejlődött. A hatása, a végső igazság ott csapott le ránk, ahol hagytuk.

Az első teremben emberi csontvázak álltak. Aztán gyorsan még szemléletesebb lett minden: valódi teljes testek, amelyről a bőrt lehántották, hogy látszódjanak az izmok, a csontok, az erek, az idegek, a porcok és minden egyes szerv.

Néhány testet teljes egészében kettéhasítottak, ahogy Bhima tette Dzsarászandhával, ahogy Krisna javasolta neki. Mindkét felébe betekintést nyerhettünk, az agyba és a törzsbe egyaránt. Más testeket vízszintesen vágtak ketté.

Emberi szervek teljes sorozatát is bemutatták: néhány megduzzadt, néhány kettészelve, néhány egészséges, néhány beteg. Minden mirigy, az emésztő szervrendszer minden egyes része, szívek és persze agyak – egész és felszeletelt – ott feküdt a szemünk előtt.

Az embriók voltak a leginkább lenyűgözőek (melyek természetes úton haltak meg). Tíz hetes borsó nagyságútól teljesen egészében végig követhettük az ember születése előtti fejlődés minden egyes fázisát.

A recepciós elmondta, hogy az emberek átlag egy órát töltenek a kiállításon. Kis bhakti-jóga gyakorló csapatunk majdnem három óra múlva bukkant fel ismét.

Mások voltunk, mint a turisták, akik érdekességeket és jó időtöltést kerestek, amíg a dolgukat intézték Vegasban – mi elvarázsolódtunk. Nem hétköznapi szemmel tekintettünk a kiállításra: a tudás szemével láttuk. Bhagavad-gíta és Srimad Bhagavatam versek és magyarázatok árasztották el az elménket.

– Hogyan is azonosíthattam magamat ezzel a testtel? Mekkora ostoba vagyok! Sőt, ami még rosszabb, azt képzelem, hogy a bőr, izom, zsír, csontok és szervek halmazát élvezem. Pillants rá a szépség rejtett kincseire! Ott fekszenek a szemem előtt: arcok, lábak, mellkasok, keblek, intim testrészek, és így tovább – felnyitva, hogy felfedjék titkukat. Becsapott engem a bűvészmutatvány, az illuzórikus energia.

Ezen elmélkedtünk. Sőt mi több, később észrevettük, hogy úgy tekintünk az emberekre, mintha ketté lennének vágva, de testükben ott lakozna a szellemi lélek. Holisztikusan láttuk őket, rétegek, szervek és egyebek mozgó zsákjaként, mint anyagi és lelki formában megjelenő Krisna energiája.

Most már értem, Srila Prabhupada miért akart annyira felülmúlhatatlan kiállításokat Mayapurban a Védikus Planetárim templomában.

A szvámi lebukott . . . Las Vegasban

 

Dévamrita Szvámi, 2011. július 13., 19:46

 

Tovább

Az én New Yorkom—a bhakti hajnala előtt

nov 18

Mikor 1972-ben megismerkedtem a bhaktival, amint meghallottam, hogy Srila Prabhupada kritizálja New Yorkot, be kell vallanom, egyáltalán nem értettem – egy ilyen emelkedett személy hogy-hogy nem látja ennek a mennyei városnak csodálatos szépségét? Felhozta a zajt, a koszt, az eszeveszett tempót. Kezdetben nem értettem.

A rendőrautók, tűzoltók és mentőkocsik szirénái áthatoltak a végtelen forgalom mindennapi lármáján; a szálló repülők halk morajlása az alattunk járó metróéval váltakozik; az utcákat, a végtelen üzleteket, irodákat és éttermeket állandó csevegés hatja át, és mindenki elmerül a föld általam legszebbnek hitt szimfóniájában.

Ilyen az elveszett lélek érzékelése, akinek lelki érzékeit az illuzórikus energia vastag fátyla fedi be és torzítja el.

Valaha nem csak a Nagy Alma hangja, hanem annak látványa és illata is feltöltött engem – tudatomat telepumpálva a Viták korának szenvedélyével. Az elvárosiasodás égető érzése ma már szinte szó szerint arra késztet engem, hogy fejvesztve a hegyekbe meneküljek.

Torontoi repülőm New York három repülőterének egyikén szállt le. Milyen nagyszerű is ez a város, gondoltam fiatalon. Melyik másik város büszkélkedhet három kiemelkedő repülőtérrel, melyek teljesen túlzsúfoltak és közlekedési dugók forrásai. A manhattani Bhakti Center felé Brooklynon keresztül vezetett az utunk (az legnagyobb városkerület, 2,5 millió embernek ad otthont). Hatalmas tábla üdvözölt minket az autópálya fölött: „Üdvözöljük Brooklynban – higgyen a reklámnak!”

Már nem hiszek neki.

Krisnának hála a tisztulás megváltoztatja az érzékelésünket. Ne ragaszkodjunk hibás elképzelésünkhöz, hogy ahogy mi látjuk a valóságot, „ahogy a dolgok vannak az, ahogy mi érezzük.” Egy kis kitartó bhakti tisztulás sokat ér.

Most, hogy ugyanazokon a manhattani utcákon sétálok, mint 40 évvel ezelőtt, melyeket úgy ismertem, mint a tenyeremet, habozok és bizonytalannak értem magamat, mint egy turista. „Jó irányban haladok, vagy eltévedtem?” Sőt, mi több: „Ez egy valódi város?”

Bhagavad-gita 1.15 magyarázat: “Az élőlények érzékeit a valamennyiük szívében jelen lévő Úr irányítja, ez azonban annak megfelelően történik, hogy az élőlény milyen mértékben hódol meg Neki. Tiszta bhaktájának érzékszerveit közvetlenül irányítja. Itt a kuruksetrai csatamezőn közvetlenül uralkodik Arjuna transzcendentális érzékei fölött, s ezért nevezik Hrisikesának.”

Drága uram, mentsd meg az elmémet és érzékeimet New Yorktól, és az egész anyagi létezéstől. Mint természetes birtokosuk, követeld vissza magadnak érzékeimet.

Akkor az életem valóban a Tied lesz.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. július 10., 21:54

 

Tovább

Idegen a paradicsomban

nov 18

Ahogy New York-ba értem múlt héten, hogy a Bhakti Centerben szálljak meg, saját szülővárosomban idegennek éreztem magamat. Mielőtt csatlakoztam volna a mozgalomhoz, New York, főleg Manhattan szinte olyan kedves volt számomra, mint a saját életem. Mint a legtöbb helyi lakos, megkérdőjelezhetetlenül azt gondoltam, hogy New York az univerzum örök középpontja.

Fiatal tanulóként büszke voltam arra, hogy „ez az a város, mely sohasem alszik”, mindig történik valami, a nap 24 órájában, a hét minden egyes napján. Amíg Manhattanben éltem, metróval gyorsan elérhetővé váltak számomra az elsődleges emberi szükségletek: a szórakozás, a fogyasztói láz és az üzlet.

Milyen örömteli volt csobbanni és úszni a koncertek, színház és sportesemények cunamijában, majd az üzleti negyedben nézni vég nélkül a kirakatokat, és aki rafinált volt, a legjobb minőséget szerezhette be a legalacsonyabb áron.

– Ennél már nem is lehet jobb. – gondoltam magamban a New York-i életről. – Sehol másutt nem lehet ilyen gyorsan hozzájutni a legjobbhoz, mint itt.

Ahogy kitekintek a Bhakti Center ablakán, rálátok Manhattan Első Sugárútjára, miközben úgy érzem magamat, mint egy egzotikus emigráns, aki épp most ért partot. Ami még drámaibb, úgy érzem magamat, mint aki egy másik bolygóról érkezett. Mi történt?

Bizonyos mértékig meghökkent, hogy az odaadó szolgálatban eltöltött négy évtized, ami alatt a világ minden lakható kontinensén jártam, teljesen kitörölte belőlem a szülőváros iránti ragaszkodást.

1975-ben habozva hagytam el New Yorkot, amikor a testem már nem bírta tovább a teleket. Szerettem a helyi programokat és a könyvosztást – azt hittem, az egész odaadó életem ebből fog állni. Amikor az egészségem leromlott, vonakodva fogadtam el feljebbvalóim javaslatát, akik Los Angelesbe küldtek a BBT-hez, hogy Srila Prabhupada legendás, hihetetlen Caitanya-caritamrita maratonját szolgáljam.

Mióta a nyugati partra költöztem 36 évvel ezelőtt, ritkán és csak rövid időre látogattam meg a „Nagy Almát“. Ahogy a régen imádott lakhelyem utcáin, aluljáróiban tájékozódok, vagy taxiban ülök, azon tűnődök, hogy voltam képes ilyen helyen lakni – arról nem is beszélve, hogy szerethettem annyira?

Hát nem csodálatos? Ugyanabban az életben a szenvedélyes ragaszkodás teljesen kihűl! Életutunk egyik pillanatában lázasan ragaszkodunk valamihez; pár pillanattal később már semmit sem érzünk annak az anyagi dolognak vagy helyzetnek az irányában. Olyan hideg, mint egy holttest, és ugyanolyan riasztó.

Hare Krisna. Életem minden szakaszában legyen ez a hang örök társam és menedékem. Krisna nevének segítségével az anyagi természetre úgy tekinthetünk, mint az Ő isteni szolgálatának egyik eszközére.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. július 4., 20:10

Tovább

A hús – 2. rész

nov 08

Ha észreveszem, hogy a házam ég, milyen gyorsan kell kimenekülnöm? Mit gondolsz? Ha nagyon hideg van kint, először még kellemesnek is tűnhet a meleg. Aztán ahogy a ház fa berendezése égni kezd, az illat még akár tetszhet is nekünk. A füsttől ugyan fájni kezd a szemünk, más érzékünk jól érezheti magát. Végül is, ki szereti a hideg lakást?

Az anyagi élvezet teljes folyamatának elutasítására való kísérlet meglehetősen ijesztőnek tűnhet. Tökéletlen és feltételekhez kötött érzékeink számára az anyagi világba való belegabalyodás első körben élvezetesnek tetszhet. A bhaktikus tudás azonban biztosít minket a felől, hogy rosszul látjuk a dolgot, egy meglepő és képtelen délibáb külső felszíne ejt minket zavarba, az Illúzió 1-es Fázisával csal minket tőrbe: Hát nem néz ki jól, nem ragyogó érzés?

Ahogy az anyagi élvezet valóságával nem lehetetlen elbánni. Amikor Krisna szolgálatában valódi ízre teszünk szert, bármi másra is vágynánk, számunkra nem éri meg többé az erőfeszítést. Ezért akár fokozatosan, akár azonnal de hagyjuk el az anyagi lét ideiglenes és ki nem elégítő élvezetét, és gyűjtsünk valódi gazdagságot: Krisna szolgálatát.

 

Dévamrita Szvámi, 2011. június 29., 21:34

 

Tovább

A hús kudarcra van ítélve? 1. rész

nov 04

„Tévedni emberi dolog.” – mondják. Azzal magyarázzák, hogy sosem várhatjuk el, hogy teljes mértékben érzékeink urai legyünk – mint látod, a büszkeségünk becsap minket, hogy így gondolkodjunk.

Az elmélet szerint kudarcot vallani az érzékekkel szemben az élet szerves része. Fogadd el, készülj arra, hogy kudarcot fogsz vallani, és higgy az isteni kegyelemben, amibe kapaszkodhatsz. Ez a csökönyösséggel járó bizalom a valódi alázatosság. Más szóval, Isten minden gyermeke tartsa meg a hitét, miközben májaba(illúzióba) esik.

Tegyük félre az emberi mitológiát. A lelkes bhakti-jógi miként veszíti el az anyagi energia iránti ízt? Egész egyszerűen Krisnát szolgálja. Minél jobban lefoglalod magadat a közvetlen szolgálatában, annál kevésbé hajlasz arra, hogy illuzórikus energiája előtt hódolj meg.

Felmerül a kérdés: mivel az időnkénti késztetés arra, hogy az anyagi természetet élvezzük, azt mutatja, hogy még nem vagyunk teljesen szilárdak a bhaktiban, és nem tapasztalunk teljes ízt, akkor mi tart minket mégis az ösvényen, hogy próbáljunk fejlődni?

A kötelesség és eltökéltség lényeges tényezők. Fedezd fel a magad számára a bhakti folyamata követésének az előnyét még akkor is, ha csak azért csinálod, mert muszáj. Még aki csak azért követi az utasítást, mert az áll az előírásban, az is sokkal magasabb rendű életet él, mint az, aki a féktelen érzéki élvezetnek hódol.

Az intelligencia az-e, ami a beteget, azaz a bhaktát, aki igyekszik kigyógyulni az anyagi vágyakból, előre mozdítja, még ha kényszerítenie is kell magát?

A beteg sosem intelligens, magyarázta egyszer Prabhupada.

-Nem várhatod el, hogy intelligens legyen. Bele kell egyeznie az orvos utasításaiba. Ez az intelligencia. Tudnia kell, hogy beteg, követnie kell az orvos utasításait. Az sokat fog rajta segíteni.

Ha valaki beteg, hogyan várhatjuk el, hogy az intelligenciája megfelelően működjön? Ha annyira értünk hozzá, miért mi betegedtünk meg? Ha a gurura és a sástrára bízzuk magunkat, okosak vagyunk. Annyira vagyunk intelligensek, amennyire a hajlandóak vagyunk a transzcendentális orvosi utasítások követni.

A bhakti esetén az eltökéltség nem valami hideg, sivár dolog, noha trükkös elménk azt mondhatja nekünk. Az önkéntes beleegyezés és elhatározáson belül megtalálod a valódi szívélyesség, melegség és elégedettség csíráját, amire legbelül olyan régóta vágytál – főleg, ha megtanulod, hogyan fejlődj az elkötelezett bhakták társaságában.


Devamrita Swami, 2011. június 24., 14:40

 

Tovább

Egy fiatal hölgy férfimunkát végez?

nov 04

Mit tennél, ha Dél-Indiában születnél ateista családban, olyan férjet kapnál, aki nem gyakorolja a bhaktit, 17 éves fejjel Torontóba költöznél, project managerként dolgoznál a pénzügy világában

Mangal-aarti dasi válasza egyszerű volt: Prabhupada könyveit osztaná és városi ISKCON központot nyitna a kanadaiak számára.

Ó!

 

Otthoni és munkahelyi kötelességei mellett rendszeresen kijár Toronto sürgő-forgó, kifinomult belvárosi utcáira, és Prabhupada könyveit osztja, és meghívja az embereket az általa vezetett bhakti központba, az Urban Edge Yoga nevű helyre.

http://urbanedgeyoga.com/

Ebben a hónapban költözött át a külső kerületekből a belvárosba, hogy tökéletesen elmerülhessen városi odaadó szolgálatában, a 20. emeleti lakásáról egyenesen a tömegbe vetve magát.

Mindig is nehéz munka volt számára a nyugati világ kusza és zavart állampolgáraival megfelelően bánni, akiknek az élete, szemben az indiaiékkal, gyakorta nélkülözi a családi és személyes állandóságot. Saját szemével látja a személyes és kölcsönös bukást, amikor a társadalom istentelenné és mohóvá lesz.

Valakinek el kell végeznie ezt az áldott munkát.

És valaki megkapja érte méltó jutalmát.

Az elmúlt néhány napban programokat tartottam az Urban Edbe-ben (lásd a linket), ahova Toronto kanadai lakossága nyugodt szívvel eljöhet, hogy felfedezze a bhakti mely a megvilágosodás fényében a bajtársiasságot hangsúlyozó, vendégszerető, visszafogott, hagyomány mentes légkörét.

Kedves Istentestvéremmel, a kirtanat vezető Bada Hari Prabhuval együtt arra törekszünk, hogy az egyetemi előadásaink során az Urban Edge-t lélekemelő beszélgetéssel, zenével és ínycsiklandó ételekkel árasszuk el.

Mangal-aarti a hasonló új-zélandi és ausztrál segítő tevékenységektől kölcsönözte jelmondatát: „Megkönnyítjük. 1. A bhakthoz való közeledést, a bhaktiban való fejlődést és a bhakti másokkal való megosztását. Megkönnyítjük.”

Kérlek, küldd el neki Facebookon áldásaidat és bátorítsd őt:

http://www.facebook.com/pages/UrbanEdge-Yoga/174894551677

 

Dévamrita Szvámi, 2011. június 19., 22:21

 

Tovább