A tiszta Kivi-országtól a legjobb demokráciáig, ami pénzen megvehető

szept 21

12 órás Új Zélandból induló repülőút után az amerikai bevándorlási osztályig vonszolom magamat.

– Amerikai állampolgár? – szegezi nekem a kérdést a tisztviselő, bár a kezében tartja amerikai útlevelemet. A számítógép mindent tud, mégis kedvesen közlöm velem, amit amúgy is lát a monitoron:

– Új-zélandi és amerikai állampolgár is vagyok egyben. – Hogy próbára tegye alázatosságomat, azt firtatja:

– És ma milyen állampolgár? – Kötelességtudóan felelem:

– Amerikai. – Erre visszaadja az útlevelemet, és ünnepélyesen így köszönt:

– Üdvözlöm otthon!

H. H. Giriraja Swami otthonában töltött két napot követően kocsival mentem a Los Angelesi templomba, hogy hivatalosan is megkezdjem körutamat, abban az országban, melyet az amerikai nemzeti himnusz így nevez: „a szabadok országa és a bátrak otthona.”

Nagy csillagokkal és csíkokkal tarkított zászlók mindenütt – a házakon, a gyepen, az éttermeken, a moteleken, a templomokon, a kocsikon, a teherautókon, a pólókon és persze a kormány épületein. Bár az amerikaiakat a zászló buzgalom jellemzi – vagy nem érdekli őket, vagy annál inkább elmerülnek benne – a tengeren túlról érkezők gyakran egzotikusnak és különösnek tartják ezt.

Az év ezen szakaszában Los Angeles a júniusi homályról híres, mivel az idő általában felhős, néha kisüt ugyan a nap, és éjjel és kora reggel hűvös van. A homály, a végzet ellenére Krisna szolgálata nem állhat meg, ezért minden nap két programot is tartottam, annak ellenére, hogy csak egyet szoktam.

Előhozakodtam pár témával ezekre az eseményekre, melyek még Új Zélandon körvonalazódtak: A tűz iránti vágy; alcím: Magányos vagy nélkülem? És az összhang játék: Igen, engedd át magad nekem.

Habár a bhakta életem 1972-ben kezdődött New Yorkban az ISKCON központban, mindig utaztam és Srila Prabhupada könyveit osztottam az USA-ban egészen 1975-ig, amikor az új szolgálatom a Los Angelesi BBT-be szólított. Fő templomi tapasztalataimat ott szereztem egészen 1978-ig, amikor újra utazni kezdtem, ezúttal már nemzetközileg.

Az áldozatos odaadó szolgálatról szóló emlékek az élet édes íze. Ahogy a templomból átnéztem a szemközti BBT irodába, ahol több, mint három évtizeddel ezelőtt dolgoztam és éltem, eszembe jutottak a megállás nélküli, szinte egész napos könyvkiadó maratonok, ahogy siettünk lépést tartani Srila Prabhupada nem e világi írás tempójával. A ma már legendás Caitanya-caritamrita kihívás még mindig dacol minden anyagi elképzeléssel.

Ha sikerült betartani a teljesíthetetlen határidőt – 17 könyv két hónap alatt –, Srila Prabhupada megáldotta az egész könyvkiadó csapatot: „Komolyan vettétek ezt a munkát, és tudom, hogy Guru Maharájom elégedett veletek, mert ő akarta így. Erőfeszítésetek révén visszamentek Istenhez.”

Srila Prabhupada a kezünkbe nyomta a jegyet – nem az ő hibája, ha elhagytuk. A Kali-yuga viharai közepette azért imádkozom hozzá, hogy erősen szorítsam.

 

Devamrita Swami, 2011. június 16., 1:14

Írj kommentet