A legsikeresebb kudarc

szept 03

Mindenki szereti a Prahlád-Nrisimha történetet. Az Ausztráliában, Brisbane-ben, az Úr Nrisimhadéva megjelenési ünnepén rendezett gyermek színi előadás közben tanulmányoztam a szülők arcát, miközben figyelték, hogy alakítják szerepüket a gyerekek. Milyen boldognak tűntek a felnőttek, mert látták, ahogy a gyerekek örömmel vesznek részt benne. Én is boldog voltam.

Szülőnek lenni annyi reményt és álmot jelent.

– Megfelel majd a gyerek lelki és anyagi elvárásaimnak egyaránt? Kedves Uram, kérlek, add, hogy sokra vigyék és elérjék a tiszta bhaktit – ha az utóbbit nem is teljesül, legalább az előbbi váljon valóra.

Nézzünk szembe a ténnyel: Prahlad megbukott. Démoni apja azt gondolta róla, hogy a legszerencsétlenebb, mert Prahlad lemondott a Hiranyakasipu hatalmas örökségéről, amikor a krisna-bhaktit választotta.

Az anyagi kudarc mellett azonban könnyen mondhatjuk, hogy Prahlad lelki, misszionárius tevékenysége sem volt sikeres. Minél inkább követte a bhakti utasításait, az apja annál dühösebb lett. A helyzetet elemző pragmatikus ember számára kétséges, hogy mindaz, amit Prahlad tesz, hétköznapi mércével mérve jól is sülhet el.

Erőfeszítéseit a bhakti mércéjével mérve azonban siker koronázta. Az ogre Hiranyakasipu fiának bhaktikus utasításaihoz való erőszakos hozzáállása kicsikarta az Úr Nrisimhadéva megjelenését.

Apja kozmikus fenyegető viselkedése és állandó gyilkossági kísérletei ellenére Prahlad a legjobbat kívánta neki. Az Legjobb Fenevad egy oszlopban jelent meg és gyorsan végzett az materialista őrülttel. Végül Hiranyakasiput, akiért Prahlad imádkozott, megérintette az Úr Nrisimhadeva, így visszatért Istenhez.

 

Dévamrita Szvámi, 2011.május 19., 8:20

 

 

 

Írj kommentet